Index Vakbarát Hírportál

Kétszáz kormoránt lőttek ki, mert szétverik a lenyugodott halakat

2023. március 28., kedd 13:12

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége szeptember elejétől február végéig közel 200 kormoránt lőtt ki a kezelésében lévő 2000 hektáros Duna-szakaszon − közölte a szövetség elnöke kedden az MTI-vel.

Zoltai Dániel elmondta, a téli nyugalomra vonult, dermedt halakat megtizedelő állomány gyérítését vadászati engedéllyel rendelkező személyek végezték, környezetvédelmi okokból ólom helyett acélsöréttel.

A Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán télen csaknem 2000 kormorán zsákmányolja a halakat. A lelőtt állatok boncolásának tapasztalatai szerint egy madár az életben maradáshoz fél-egy kiló halat is megeszik naponta, a megyében telelő madarak a folyóból 1500 kiló halat zsákmányolnak minden itt töltött napon.

Zoltai Dániel hozzátette, a kormányzati támogatással és a szövetség saját erejéből elvégzett telepítéseknek köszönhetően halbőség van az élővizekben. A horgászoknak és a velük együttműködő vadászoknak nem célja kiirtani a kormoránt, viszont kártételük miatt szükséges az állomány szabályozása.

Szétverik a lenyugodott halakat

A kormorán vagy kárókatona tollát nem tudja vízhatlanná tenni. Testének melegével fűti magát, ehhez viszont folyamatosan ennie kell.

Szétverik és megsebesítik a téli vizekben vermelő, lenyugodott halakat, egy elfogyasztott halra három elpusztított jut.

A hatvanas években védelem alá helyezett, valójában tengeri madár mára túlszaporodott. Magyarországon 2500-3000 példány fészkel, de télen 30-40 ezer példány jelenik meg a magyar vizeken.

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a megye legnagyobb civil közössége, 58 tagegyesület közös szervezete mintegy 20 ezer aktív taggal.

Rovatok