Index Vakbarát Hírportál

Donáth Annának új egyesülete van

2023. március 30., csütörtök 12:58

Donáth Anna, a Momentum Mozgalom EP-képviselője bejelentette, hogy a civilek és pártok szövetségének erősítésére létrehozta a Holnap Magyarországa Egyesületet.

Donáth Anna úgy látja, ha felhatalmazást akarnak kapni az ország vezetésére, világos jövőképet kell mutatniuk az embereknek, „foglalkoznunk kell a jövőnkkel, azzal, hogy milyen országot szeretnénk magunknak holnap és holnapután”.

De ha olyan jövőt szeretnénk, amelyben mindannyian jól érezzük magunkat, azt csak közösen tudjuk kitalálni: politikusok, civilek, értelmiségiek, kutatók, szakértők és hétköznapi emberek. Új szövetséget kell kötnünk egymással, és áthidalnunk az elmúlt évtizedben létrejött távolságot. Felismernünk, hogy sokkal több van, ami összeköt minket, mint ami szétválaszt. Ezért hoztam létre a Holnap Magyarországa Egyesületet, melynek célja, hogy segítsen közelebb hozni egymáshoz a pártokat és a civileket, a politikusokat és az értelmiséget. Hogy ösztönözze közöttük a párbeszédet és az együttműködést

– húzta alá az ellenzéki politikus, hozzátéve: „Az első ilyen együttműködési lehetőség a Holnap Magyarországa Tervben leírt jövőkép részletezése és továbbgondolása.”

Donáth Anna bejelentette azt is, hogy a Holnap Magyarországa Egyesület és a Momentum április 14-én közös konferenciát szervez a Holnap Magyarországa Tervben körvonalazott „emberközpontú gazdasági modellről”.

Az „Akkumulátorgyárak helyett emberközpontú gazdaságot” címet viselő eseményre gazdasági szakembereket, civil szervezetek és szakmai műhelyek képviselőit hívták el, felszólal többek között Surányi György és Győrffy Dóra közgazdászok, egyetemi tanárok, valamint Bojár Gábor üzletember, a Graphisoft és az Aquincumi Technológiai Intézet alapítója.

Donáth Anna február elején tartott jövőértékelő beszédet, az erről szóló cikkünket itt találja.

Rovatok