Index Vakbarát Hírportál

Kiszabadult a börtönből a testvére, majd nyakon szúrta

2023. április 17., hétfő 08:46

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 49 éves férfival szemben, aki 2020 novemberében italozást és előzetes szóváltást követően a saját szabadulóbuliján szúrta nyakon a testvérét.

A vádirat szerint a sértett 2020. november 14. napján reggel szabadult végrehajtandó szabadságvesztés büntetéséből és ennek alkalmából a családtagjaiegy szélesebb körűesti összejövetelt szerveztek neki egy ferencvárosi lakásban.  

A családi-baráti rendezvény italozással kezdődött, ennek eredményeként a leittasodó férfi és annak hasonló állapotú testvére – a későbbi vádlott –, valamint ez utóbbi fia szóváltásba kerültek. A vita alatt a vádlott fia a sértettet egy alkalommal megütötte, majd a vádlott is rátámadt a testvérére, ekkor először meglökte őt, majd egy nála lévő késsel   nyakon szúrta.

A megszúrt testvér ugyan 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el, de a használt eszközre, a szúrás erejére, valamint a támadott testtájékra figyelemmel csak a véletlenen múlt a halálos eredmény elmaradása – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

Az ügyészség a többszörös visszaeső, feltételes szabadság hatálya alatt álló és jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottat emberölés bűntettének kísérletével vádolja.

Rovatok