Index Vakbarát Hírportál

Százötven új busz érkezik Budapestre

2023. április 27., csütörtök 13:52

A következő hónapokban jelentősen megújul a főváros buszflottája: a BKK megrendelésére, az ArrivaBus Kft. tulajdonában és üzemeltetésében májustól júliusig 75 szóló- és 75 csuklós, klimatizált, alacsony padlós és környezetbarát jármű érkezik Budapestre, ahol az új járművek az eddiginél is magasabb színvonalon szolgálják az utasok kényelmét.

A Budapesti Közlekedési Központ a nehéz gazdasági környezetben is kiemelt figyelmet fordít a fővárosi járműpark modernizálására: májustól júliusig 150 vadonatúj MAN Lion’s autóbusz áll forgalomba Budapesten – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ.

A járművek a BKK és az ArrivaBus Kft. között létrejött szolgáltatási szerződés alapján állnak forgalomba, melyet még 2022. július 8-án írtak alá a felek. Eszerint az ArrivaBus Kft. biztosítja a szolgáltatás ellátásához a vadonatúj autóbuszokat, a szükséges személyzetet, továbbá a járművek üzemeltetését, karbantartását is.

Ennek köszönhetően a járműpark megújítása, a szolgáltatás biztosítása forráskímélő módon valósul meg, hiszen nem jelentkezik a Fővárosnál egyszeri beruházási forrásigény, a BKK havonta a futásteljesítmény alapján fizeti a szolgáltatás díját.

A hamarosan forgalomba álló szóló- és csuklós buszok a korábban szintén az ArrivaBus Kft. tulajdonában lévő és általa üzemeltetett Mercedes Citaro járműveket váltják a fővárosban.

A BKK megrendelésére érkező járművek több ütemben kerülnek Budapest útjaira. Május, június és július 1-től is egyaránt 25 szóló- és 25 csuklós busz áll forgalomba, így nagymértékben javul a fővárosi közösségi közlekedés színvonala.

A buszok elsősorban az észak-budai, észak-pesti és északkelet-pesti vonalakon, továbbá a 100E repülőtéri járaton fognak közlekedni. Az új autóbuszok az alábbi vonalakon állnak forgalomba:

A főváros történetének egyik legnagyobb járműparkfejlesztése zajlik – mondta a 150 új busz bemutatására szervezett sajtótájékoztatón Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója.

Mint mondta, az elmúlt hónapokban több száz vadonatúj autóbusz és több tucat trolibusz érkezéséről számoltak be a BKK szolgáltatói, melyek közül az ArrivaBus Kft. május és július között 150 korszerű buszt állít forgalomba.

Október közepén a BKK legnagyobb belső szolgáltatója, a BKV jelentette be, hogy jelentősen korszerűsíti a buszparkját: az összesen 135 járművet számláló flottafrissítésnek köszönhetően teljes mértékben alacsony padlóssá vált a BKV autóbusz-állománya. Az új járművek megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, így tökéletesen illeszkednek Budapest klímavédelmi stratégiájába

– tette hozzá Walter Katalin.

Rovatok