Index Vakbarát Hírportál

Reagált Győrfi Pál kijelentéseire az egészségügy problémáira figyelmeztető orvos

2023. április 27., csütörtök 15:41

Spányik András orvos közösségi oldalán reagált Győrfi Pál nyílt levelére. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint megalapozatlan azt állítani, hogy az egészségügy súlyos rendszerhibáira derült fény.

Mint megírtuk, Spányik András foglalkozás-egészségügyi szakorvos és pszichoterapeuta terjedelmes Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy édesanyja férje stroke-ot kapott, ám az egészségügy súlyos rendszerhibája miatt a mentőknek 40 percig tartott, mire kiértek hozzá.

A település polgármestere szerint a központi mentésirányítás nem tud megfelelni a feladatának. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) cáfolta a kijelentéseket. Közölte, hogy Spányik András megalapozatlanul állítja az eset apropóján, hogy súlyos rendszerhibára derült fény, emellett azt írták, csupán 21 perc volt, mire a mentő kiért.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője a Telex megkeresésére nyílt levélben is reagált, amelyben többek között azt írta: „A történethez kapcsolt, a betegek bizalmának alaptalan megingatására alkalmas megjegyzéseket a lehető leghatározottabban visszautasítjuk.” Azt is közölte, hogy a beteghez a hozzátartozók nem a mentőket, hanem a budaörsi orvosi ügyeletet hívták ki, akik megkezdték a betegellátást.

Több kérdésre nem kapott választ a szakorvos

Spányik András csütörtök délután reagált a nyílt levélre közösségi oldalán. Mint írta, „ugyan levelében erre nem tért ki, de kedves rokonunk kielégítő állapotban van, és nagyon bizakodunk benne, hogy hamarosan jobban lesz, és megfelelő rehabilitációval visszanyeri a stroke miatt elvesztett funkcióit”.

A szakorvos azzal folytatta, hogy sajnos nem kapott választ arra a kérdésre, hogy miért nem indították az ügyeletes orvos hívására azonnal a néhány percre lévő esetkocsit, miért kellett ismételten rádión értesíteni az ügyeletes kollégának a központot, és miért telt el az értesítéstől olyan sok idő az érkezésig. Egy másik pontban kiemelte, hogy a kollégák és magánemberek által tapasztalt rendszeres hibákra szerette volna felhívni a figyelmet, hiszen sokan észlelnek hasonló nehézségeket. 

Azt is hozzátette, hogy nem állt szándékában a betegek bizalmának megingatása. Mint írta, konstruktív szándékkal, elkeseredettségében osztotta meg tapasztalatait és hangosította ki sok más ember véleményét, tapasztalását. Spányik András reméli, hogy visszajelzése és a hozzá kapcsolt rengeteg hasonló történet is hozzájárul egy még hatékonyabb mentőszolgálat fejlesztéséhez.

Rovatok