Jelentős lépések előtt áll a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkársága a szektort érintő átalakítások miatt. „Egy népegészségügyi programon dolgozunk” – mondta az Indexnek Takács Péter. Az államtitkár jelezte, hogy az idei év nagy kihívása a magán- és az állami szektor játékszabályainak tisztázása lesz. A strukturális és finanszírozási megújulásról elmondta: ezen a területen a legfontosabb a prevenciós szemlélet díjazása lesz. Mint fogalmazott: egészségüggyel foglalkozzunk inkább, ne pedig betegségüggyel! Szerinte a következő évtizedben a szakdolgozók létszáma jelent majd kihívást, ezért felelősségüknek érzik, hogy a középiskolásokat is meg tudják szólítani. Interjú.
A Belügyminisztérium (BM) egészségügyi államtitkára az Indexnek arról is beszélt, hogy
Tavaly ősszel az ügyeleti rendszer miatt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) kenyértörésre vitte a dolgot a kormányzattal és gyakorlatilag bojkottra szólította fel a háziorvosokat. Erre reagálva február végén a parlament megszüntette az orvosok kötelező kamarai tagságát. Egy féléves purparlé után a napokban váratlanul találkozott a kamara vezetésével. Újra szent a béke?
A kamarával korábban is csupán politikai jellegű vitánk volt, de a szakmai párbeszéd soha nem szakadt meg. Jó példa erre az a műhelymunka, ami abban a munkacsoportban folyik, amit az alapellátás finanszírozásának karbantartására hoztam létre. Ide meghívunk gyakorló háziorvosokat, a szakmai kollégium alapellátási tagozatait, valamint az orvosi kamara képviselőit is, akik minden rendelkezésre álló adatot, szakmai felvetést megkapnak, konstruktív párbeszéd folyik a munkacsoportban, közösen nézzük át az alapellátás finanszírozásával kapcsolatos aktualitásokat, mint például az indikátorrendszert.
Néhány nappal ezelőtt pedig Pintér Sándor belügyminiszter úr meghívta az egészségügyi vezetőket (kórházigazgatókat, kamarák, szakszervezetek vezetőit) egy értekezletre, ahol értékeltük a mögöttünk hagyott hónapokat és bemutattuk az előttünk álló időszakra szánt terveinket.
Ezután lezajlott egy vezetői szintű megbeszélés, amelyen a kamara elnökével, Kincses Gyulával és Soós Zoltánnal, a MOK Háziorvosi Csoport vezetőjével egyeztettünk. A közös gondolkodás eredményeként sikerült azonosítani néhány olyan jellegű problémát, amelynek a megoldásán együtt dolgozunk majd a jövőben. Személy szerint törekedni fogok – ahogy eddig is tettem – a jó szakmai párbeszéd fenntartására.
A médiában azért eléggé élesnek tűnt ez az ellentét! Milyen problémákat sikerült azonosítani a megbeszélésen?
Ha a párbeszéd higgadt és a problémák megoldására fókuszálunk, akkor sikeresen haladunk előre. A megbeszélésen újra realizálódott, hogy hasonlóan gondolkodunk a problémákról, csupán az álláspontokat kell intelligensen egymáshoz közelíteni. A mielőbb megoldandó kérdések között kiemelt helyen szerepel a háziorvosi pálya vonzóvá tétele a fiatal orvosok körében, illetve az egészségügyi ellátás különböző szintjei között újra kell osztani a kompetenciákat, méghozzá úgy, hogy lakóhelyhez közel tudjuk biztosítani azokat a diagnosztikus és terápiás lehetőségeket, amiket a népbetegségek területén a szakma indokoltnak tart. Vannak azonban olyan területek is, amelyekben nem kizárólag a Belügyminisztérium kompetens, így azok szélesebb egyeztetést igényelnek: ilyen a háziorvosok iparűzési adója vagy a rendelők rezsitámogatása.
A MOK számára a casus bellit a háziorvosok ügyeleti szerződése jelentette. Erről is szót ejtettek?
Az új ügyeleti rendszer bizonyított, jól működik. A kamara részéről megvan a nyitottság, így újra megkezdtük a szerződés tárgyalását. Nem lesz nehéz dolgunk, mert gyakorlatilag csupán a mellékletekkel volt problémájuk.
A MOK megfelelőnek tartja a szerződést és aláírásra ajánlja azt tagjai számára. Annyit kértem, hogy mindannyian tartózkodjunk a szélsőséges kommunikációtól,
mert hatékonyabban tudunk dolgozni, ha a tárgyalóasztal mellett higgadtan beszéljük meg a vitás kérdéseket és nem üzengetünk a médián keresztül.
Abban mindenki egyetért, hogy a jelenlegi korszerűtlen, pazarló és rosszul felépített egészségügyi rendszert meg kell reformálni. Mi az ön víziója? Milyen mérföldköveket tűzött ki 2026-ig, a ciklus végéig?
A legfőbb cél, hogy a betegek ellátása minden szinten javuljon, ehhez strukturális és finanszírozási megújulás is szükséges. Sajnos benne ragadtunk egy olyan rendszerben, ami a 80-as években alakult ki. Például abban egyetértés van a MOK és köztem, hogy az alapellátás szerkezetéhez és finanszírozáshoz is hozzá kell nyúlni. Például a háziorvosi indikátorrendszerben 12 olyan mutatószám van, ami alapján az orvos munkájának minőségét próbáljuk meg mérni. Ez nem új dolog. Most annyi történt, hogy három elavult indikátort – a szakma javaslatára – modernebbre cseréltünk, és a finanszírozásban nem 3 százalék, hanem 10 százalék függ ettől. Ez persze előhozott egy csomó anomáliát.
Van olyan praxis, ahol 205-en vannak bejelentve, mint betegek, és havonta négymillió forint finanszírozást kap. Itt egy főre 20 800 forint jön ki. Miközben van olyan fiatal háziorvos, akinek 2300 vagy 2500 bejelentett betege van, és ott a finanszírozás 871 forint fejenként.
Ez huszonháromszoros különbséget jelent, ami semmivel nem indokolható. A MOK megkapta az összes adatot, ami az indikátorrendszer változásával kapcsolatban rendelkezésére állt. Alapos elemzés után arra jutottak, hogy az egyes praxisok finanszírozásában bekövetkező változás sem a praxis méretével, sem annak elhelyezkedésével, sem a háziorvos életkorával nincs összefüggésben, kizárólag a praxis által nyújtott munkamennyisége és minősége az, ami befolyásolja havi díjazást. Azaz a rendszer pont azt a célt szolgálja, amire kitaláltuk, abban viszont igazat adok nekik, hogy a változás amplitúdóját
mérsékelni kell. Erre egy három hónapos átmeneti időszak áll rendelkezésre. Megígértem továbbá, hogy a változtatásokat kisebb lépésekben vezetjük be. A kórházi finanszírozásnál is átalakítást szeretnénk. Minden intézmény kapja meg azt a keretet, ami az ellátandó lakosságszámhoz jár. Pontos statisztikák vannak arról, hogy milyen beavatkozásból hányat végeztek az elmúlt öt évben. Egyszerűen meg lehet határozni, hogy évente mekkora az a keret, ami egy-egy kórháznak jár. Ebbe az irányba egyébként már tettünk lépéseket.
A harmadik, és talán ez a legfontosabb, a prevenciós szemlélet díjazása.
Kulcskérdésnek tartom a betegségek megelőzését, hogy egészségüggyel foglalkozzunk, ne pedig betegségüggyel!
Hogyan képzeli a prevenciós szemlélet díjazását beültetni az egészségügyi rendszerbe? Bevonnák a települési önkormányzatokat is?
Nem a települési önkormányzatokat tekintjük a legkisebb egységnek, hanem a járást, mert ott lehet normálisan erőforrásokat allokálni. Egy járási egészségközpontban már ott van a szakellátás alsó szintje. Ide tesszük most a védőnőket és az egészségfejlesztési irodákat, valamint ezen keresztül a szűrésszervezést. Ezek a szereplők egy nagyon erős prevenciós funkciót kapnak többletfeladatként. Tehát nem arról van szó, hogy elveszünk kompetenciákat, hanem inkább adunk még feladatokat. A terv fontos része, hogy egy új szűrési rendszert szeretnénk felépíteni. Készítünk egy népegészségügyi programot is, amelynek megírására már fel is kértem Ádány Róza professzor asszonyt. Ezeket az elképzeléseket a nyáron már a kormány elé kell vinnem. Az év második felében pedig megyünk tovább: az alapellátás, az új körzethatárok, új típusú finanszírozás az alapellátásban, komplett szűrési program megújítása. A ciklus végére azt szeretném, hogy a betegellátás hozzáférési élménye jobb legyen.
Az országos kórház-főigazgató szerint a magán- és az állami egészségügy között biztosítani kell a szabályozott átjárást. A kormányzatnak mi az elképzelése a két szféra összehangolásáról?
A beteg ember gyógyítása nem lehet üzlet az állami ellátásban. Szerintem a legnagyobb probléma az a szabályozatlanság.
Ennek az évnek a nagy kihívása a magán- és az állami szektor viszonyának tisztázása lesz.
De az alapfogalmaktól kell kezdeni: mi a magánellátás és mi a közellátás? Ehhez semmi köze a tulajdonosi formának. A magánellátás az, amikor a beteg fizet, a közellátás pedig, amikor a társadalombiztosító. Tehát induljunk ki ezekből az alapfogalmakból, és nézzük meg, hogy mi az, amit közellátás keretében az állami tulajdonú cégeknek, értsd kórházaknak biztosítania kell. Mi lehet a magánellátók szerepe? Mikor kell magántulajdonú ellátónak közfinanszírozást adni? Van olyan speciális tudással bíró magántulajdonú szolgáltató, mint a Budai Egészségközpont, ami egy speciális gerincgyógyászati profilt visz. Ha nem adnánk közfinanszírozást, akkor Svájcba vagy Németországba kellene vinni a betegeket. Azt gondolom, hogy végre le kell fektetni a játékszabályokat!
A kormány elé kell terjesztenie a járóbeteg-szakrendelők államosításáról szóló dokumentumot. Mi lesz ebben?
Ahogy a háziorvosi és a kórházi ellátást, úgy a szakrendelői ellátást is javítani szeretnénk. Több verziót viszünk a kormány elé. Ebben lesznek ellátásszervezési és gazdálkodási megfontolások, valamint politikai kockázatelemzések is. A kormány ez alapján majd kiválasztja azt a verziót, amely egészséggazdaságilag és szakpolitikailag is a legjobb.
Csaknem 40 ezren vannak várólistán. A legtöbben szürkehályog-műtétre, térdprotézisre és csípőprotézis-műtétre várnak. A koronavírus előtti időszakban csupán 28 ezren voltak várólistások. Mikorra sikerül visszaállni?
Most, amikor meghirdettük az új várólista-csökkentési programot, ezrével jelentkeztek be a betegek a kórházakba, hogy a régóta halogatott csípőműtétjüket vagy szürkehályog-műtétjüket elvégeztessék a járvány után. Ennek köszönhető a kiugrás. Ha megnézzük a műtéti számokat, láthatjuk, hogy a beavatkozások a járvány előtti 2019-es szinttől már csak 5-6 százalékkal maradnak el. A WHO szerint az egész fejlett egészségügyi rendszernek legalább annyi idő kell, mint amennyit a járványban töltöttünk, hogy ledolgozhassuk az elmaradást. Ez a megállapítás Magyarországon is igaz.
Számításaink szerint a jövő év elején elérhetjük a 2019-es szintet.
Egyébként mindig azt néztem meg, hogy mennyi a valós műtőasztalra kerülési idő, és nem a tervezett várakozási időt. Úgy érzem, kicsit rosszabb képet festettünk magunkról, mint a valóság. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) korábbi adatszolgáltatási metodikája hibás volt. Ők kiátlagolták a tervezett előjegyzési időket, és így jött ki például, hogy 750 napot kellett várni egy csípőprotézisre. A valós várakozási idő az a várólistára vétel és a műtét között eltelt időszak, ennek az ötöde, 156 nap volt a legrosszabb a járványhelyzet idején is.
Magyarországon hárommillió négyzetméter kórház van, amelynek 30 százaléka üresen áll. Ön nem is olyan régen a Kórházszövetség konferenciáján azt mondta, hogy a kihasználatlan ágyakat át kellene adni a szociális szektornak. Mit értett ezalatt pontosan?
Az aktív ágyszám az a '70-es és '80-as években megadott orvostechnikára épült ki. Akkor egy vastagbélgyulladással 2-3 hetet bent kellett feküdni a kórházban. Most – ha szövődménymentes az állapota – már a harmadik napon hazamehet a páciens. Ahová régen 50 ágy kellett, ott most a fele vagy a harmada mindig üresen áll. Például egy ilyen aktív sebészeti osztályon 30 ágyat indokolt fenntartani. Kérdés, hogy a maradék 20-nak milyen új funkciót találunk. Rehabilitációt, krónikus ellátást, ápolást, és az ápolásnak van egy olyan szegmense is, ami már nem egészségügyi, hanem inkább szociális ellátás. Nos, utóbbit lehet átadni a szociális szektornak, ami alatt a gondoskodáspolitikát értem. A betegbiztonságot és a hatékony ápolási-szociális feladatok szervezését szolgálja, hogy a jelenleg kórházakban működő ápolási osztályok egy része átkerül majd a szociális ellátórendszerbe, ahol gondoskodnak a betegekről.
Maradjunk még a kórházaknál! Az intézmények adóssága tavaly 55 milliárd forint volt, idén az első negyedévben már elérte a 33,8 milliárdot. Évente az adósság egy vidéki nagyváros költségvetését teszi ki, amit mindig el kell tüntetni. A „Takács-csomaghoz” mellékelnek varázspálcát is?
Az utolsó békeévben, 2019-ben 58 milliárdba került a rezsi a kórházakban, míg tavaly a háborús és szankciós energiaárak miatt 120 milliárdba. Tehát a rezsiárakban 62 milliárdos emelkedés volt 2019-hez képest. De a kórházi adósságállomány nem emelkedett 42 milliárdról 104 milliárdra, csak 55-re. Ebből látszik, hogy már érvényesülnek a felelősebb gazdálkodási elvek. Amikor bizonyos független szakértők dobálóznak ezekkel az abszolút számokkal, ajánlom, hogy először gondolják végig a tényeket. Ha nem tettünk volna lépéseket a felelős gazdálkodás irányába, akkor most a kórházi adósság az elszabaduló rezsiárak miatt 104 milliárd forint lenne.
Egész Európában gondot okoz az orvosok és az ápolók hiánya. Mit tesznek, hogy a magyar egészségügy bevonzza a fiatalokat, és megérje nekik hosszú éveket fektetni a tanulásba?
2011-ben mintegy 600 új belépő rezidens volt a rendszerben, most pedig 1100 fő. Tehát valamit valószínűleg jól csinálunk. Az orvosi béremelés kimondottan egy történelmi léptékű dolog volt: ma már egy kezdő szakorvosi fizetésből jó színvonalon meg lehet élni. A szakápolóknál ugyanez a helyzet lesz: náluk kétlépcsős béremelést hajtunk végre, a következő lépés júliusban lesz. Ez azt jelenti, hogy egy 21 éve pályán lévő E kategóriás ápolónak – ők teszik ki a szakdolgozók jelentős részét, 37 600 fővel – az alapfizetése jelenleg 390 ezer forint, ami terveink szerint jövő márciusban körülbelül 600 ezer forintra fog emelkedni.
A szakdolgozói kompetenciákat is átnézzük, mert a Covid–19-járvány alatt bebizonyosodott, hogy számos tevékenységhez nem kell orvosi végzettség, mert azokat a jól képzett szakdolgozók is el tudják látni.
A felelősségünk az, hogy a középiskolás korú diákokat is meg tudjuk szólítani. Az egészségüggyel foglalkozó nemzetközi szerveztek előrejelzéseivel egyetértünk, miszerint a következő évtizedben a szakdolgozói létszám lesz a szűk keresztmetszet.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) új etikai kódexet készített. Erre miért volt szükség?
A Magyar Orvosi Kamarának saját etikai kódexe van, de már nem minden orvos tagja a kamarának. Etikai szempontból őket is meg kell tudni ítélni. Az ETT-ben egyébként olyan professzorok ülnek, akik maguk is nemcsak tudományetikai, hanem orvosetikai bizottságok munkájában vettek részt a rendszerváltástól napjainkig. Ismerik a korábbi etikai kódexeket, azokból kiindulva alkották meg azt, amit az Egészségügyi Tudományos Tanács most benyújtott. Szerintem kiváló minőségű anyagot raktak össze, amelyet el fogunk küldeni véleményezésre a MOK-nak, majd ki fogjuk hirdetni rendelettel.
A napjainkban zajló negyedik ipari forradalom sok területen átrajzolja az általunk ismert világot. A science fiction már sok helyen realitás. A magyar egészségügyben lesz-e helye például a mesterséges intelligenciának vagy a robot- és űrtechnológiának?
Ez a jövő. 2021-től kezdtük hazánkban bevezetni az innovatív robotsebészeti technológiákat. Elsőként az Országos Onkológiai Intézetben és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben, majd később a Semmelweis Egyetemen nyílt lehetőség robotsebészeti berendezés beszerzésére, így a robotasszisztált sebészet hazánkban már közfinanszírozott módon elérhető. A fejlesztések alapjait a diagnosztikában is megteremtettük, a továbbiakban számítunk az egyetemek innovációs készségeire, főként a mesterséges intelligencia orvosi felhasználása terén.
(Borítókép: Takács Péter. Fotó: Németh Kata / Index)