Index Vakbarát Hírportál

Rétvári Bence: Valahol közbe kell avatkozni

2023. május 4., csütörtök 18:04

Rétvári Bence miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára volt Rónai Egon vendége a Konkrétan című műsorunk e heti adásában. A beszélgetésben szóba került többek között, hogy miért nem tud úrrá lenni a kormányzat a kórházi várólisták kérdésén, lesznek-e még kórházbezárások, illetve mikor kerülhetnek nyugvópontra a pedagógus-szakszervezetekkel folytatott tárgyalások, és mikor emelkedhet a tanárok bére.

„Tíz, húsz és ötven év múlva is lesz Magyarországon kereszténydemokrata párt, mert ez a fajta világnézet természetszerűleg megjelenik a politikában is” – fejtette ki véleményét a beszélgetés elején Rétvári Bence a Rónai Egon által feltett kérdésre, hogy van-e értelme a KDNP-nek külön pártként, ha a Fidesz ilyen erősen dominál ebben az együttműködésben.

Aki külföldről négymilliárd forintnak megfelelő dollárt elfogad, és utána betűre pontosan azt a narratívát hozza, ami az ottani baloldalnak az álláspontja, az még szerintem a baloldali szavazók számára is erős dolog. Ennyire nyilvánosan külföldi befolyást engedni magyar pártokban, ezt egyik ország sem engedheti meg magának

– fogalmazott Rétvári Bence, akit Rónai Egon a hazai oktatási rendszer helyzetéről is kérdezett.

A gyerek a lényeg a végén. A pedagógusoknak fontos a szerepük, de a gyereknek az az érdeke, hogy ott legyen az iskolában, hogy tanuljon, hogy a társaival együtt fejlődjön. Nekünk ez a felelősségünk. Fontos a szakszervezet, a munkajogi garanciák, de a lényeg, hogy az iskola képes legyen arra, hogy minden gyereknek megadja ezt

– fakadt ki a politikus indulatosan a pedagógus-szakszervezetekkel folyó vitákról szóló kérdés kapcsán.

A Konkrétan legújabb adásában Rónai Egon arról is beszélgetett Rétvári Bencével, hogy:

(Borítókép: Rónai Egon és Rétvári Bence. Fotó: Zöld Fanni / Index)

Rovatok