Index Vakbarát Hírportál

28 év börtönre ítélték Böjte Csaba otthonának nevelőjét

2023. május 13., szombat 11:55

Jogerősen 28 év börtönt szabott ki a Maros megyei ítélőtábla a dévai Szent Ferenc Alapítvány volt alkalmazottjára. A 36 éves K. Sz.-t három kivételével az összes vádpontban bűnösnek találták.

Korábban már megírtuk, hogy egy, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeiben dolgozó nevelő 2007 és 2011 között kiskorúak ellen kétrendbeli nemi erőszakot követett el. Az ügyben nemrég a Csíkszeredai Bíróság hozott ítéletet, amely első fokon 30 évre ítélte az elkövetőt.

Az alapfokú ítélet ellen fellebbeztek az elkövetők, így került sor a mostani tárgyalásra. Most három vádpontban felmentették K. Sz.-t, de a többiben vétkesnek találták, és együttesen 54 év börtönt szabtak ki a volt nevelőre.

Az ítélőtábla végül halmazati büntetésként 28 év börtönre ítélte a vádlottat, és a 790 ezer lejes (59,4 millió forintoS) kártérítésről hozott alapfokú döntést is fenntartotta.

Pénteken hozott jogerős ítéletében 28 év börtönt szabott ki a Maros megyei ítélőtábla a Böjte Csaba felelősségi körébe tartozó, dévai Szent Ferenc Alapítvány volt alkalmazottjára, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakásos otthonában – írja a Transtelex.

A K. Sz. nevű vádlott 2011-ig dolgozott az alapítvány Szent László Gyermekvédelmi Központjában, ahol az első esetek történtek, ezután a Szent Katalin Gyermekvédelmi Központban került át, ahol a portál birtokába került iratok szerint folytatta a rémtetteket, amire egészen 2016-ig nem derült fény. Kollégái a rendőrségi kihallgatáson azt vallották, hogy a vádlottra nem volt panasz, és nem is sejtették, hogy mi folyik a gyermekvédelmi intézmény falai között. 

Ha ön jogellenes vagy kiskorúakra káros tartalommal találkozik,  olvassa el a témáról szóló cikkünket , és használja a cikk végén található bejelentőfelületet!

Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok