Már a sokadik körön is túl volt az a versenyző, aki egyszer csak összeesett a Mosonmagyaróváron megrendezett futóversenyen. A gyors beavatkozás ellenére azonban a helyszínen életét vesztette.
Vasárnap reggel 9 órakor rajtoltak el a versenyzők a mosonmagyaróvári Futókörök Napján. A futóversenyen induló egyik résztvevő, aki már több körön is túl volt, hirtelen összeesett, és a helyszínen életét vesztette.
A kisalfold.hu beszámolója szerint az áldozat egyik futótársa kezdte el az újraélesztést, és a mentőszolgálat munkatársai is pillanatokon belül odaértek, de már nem tudták megmenteni az életét.
Az áldozat testvére a lapnak elmondta, hogy a bátyja naponta edzett, elsősorban biciklizett és túrázott, sok versenyen szerepelt eredményesen. A futás nemrég jött az életébe, de nem tud arról, hogy bármilyen egészségügyi gondja lett volna a testvérének.
Mosonmagyaróvár alpolgármestere úgy döntött, hogy kegyeleti okokból megszakítják a versenyt. „Nagyon sajnáljuk, ami történt, és őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak. Tudjuk, hogy sokan készültek a versenyre, de most annak bezárása volt a legjobb megoldás” – hangsúlyozta Iváncsics János.