Index Vakbarát Hírportál

Régen várt jó hír a budapesti közlekedésben

2023. május 22., hétfő 06:35

Hétfőn befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba kora délután.

A Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat délutántól vehetik igénybe az utasok, ekkortól a pótlóbuszok nem közlekednek, keddtől pedig a pótlást segítő alternatív járatok újra az eredeti útvonalukon járnak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.

A BKV korábban azt közölte, a két utolsóként felújított állomás rekonstrukciója 2022. május 14-én kezdődött, így egy év alatt kellett kívül-belül megújulniuk.

Karácsony Gergely főpolgármester május 2-án Facebook-oldalán jelentette be, hogy május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak. A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.

Teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is. Az elmúlt időszakban minden állomás új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozottak is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozottak közlekedését.

225 milliárd forintba került

Az M3-as metróvonal teljes körű rekonstrukciója 2017 novemberében kezdődött, a 20 állomásos pályaszakasz Újpest-központtól a Dózsa György útig tartó északi részének lezárásával. 2019 tavaszán a déli szakasz, majd a középső következett. Ez idő alatt is részlegesen jártak a szerelvények.

Összesen 3500 ember dolgozott a 3-as metró felújításán, a lefektetett gyengeáramú kábelek hosszúsága elérne Bécsig, az erősáramúak pedig egészen Barcelonáig. A padlózat burkolata 6,5 focipályányi területet fed le. 

A teljes fejlesztést az Európai Unió, a magyar kormány és a Fővárosi Önkormányzat közösen finanszírozta. 225 milliárd forint volt a teljes végösszeg, a kiadásokból 178 milliárdot az európai büdzsé, 40 milliárdot – kiegészítő támogatásként – a kormány állt, 7 milliárdot pedig a főváros. Az elkövetkezendő 7 évben az IKOP Plusz forrásaiból nagyságrendileg még 120 milliárd forint várható Budapest közösségi közlekedésének fejlesztésére.

Rovatok