Vádat emelt az ajkai ügyészség egy nyugdíjaskorú orvossal szemben, aki kétszer is közvetlen veszélynek tette ki betegei életét az egyik Veszprém vármegyei kórházban. Mindkét beteg röviddel az ellátásukat követően meghalt, ugyanakkor az orvosi szabályszegések és a két ember halála között az ok-okozati összefüggés nem volt megállapítható.
Az orvos 2020 szeptemberében ambuláns ellátásban részesített egy eszméletvesztéses, zavart tudatállapotú, erősen ittas férfit, akit – miután közterületen hanyatt esett –, a mentők szállítottak kórházba.
Az orvos a vádlott zúzódásos fejsérülését kezelte, azonban annak ellenére, hogy a férfi állapota a szakmai szabályok szerint CT-vizsgálatot indokolt volna, ezt elmulasztotta, és a beteget a kora esti órákban hazaengedte.
A sérült férfi másnap reggel az esés következtében elszenvedett koponyasérülése miatt az otthonában meghalt – közölte hétfőn a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
Az orvos 2021 nyarán egy idős, 81 éves asszonyt látott el, aki otthonának kertjében a rózsabokorba esett és mindkét csuklóján sérüléseket szenvedett. Az orvos a nő tenyerén keletkezett sérüléseket ellátta, azonban a csuklótájékon lévő sérülést már nem tárta fel és az asszony tetanusz elleni immunizálását is elmulasztotta, holott ez szennyezett sérülések gyanúja esetén a beteg életkorából fakadóan szükséges lett volna.
Az idős asszony a balesetet követően néhány nappal kórházba került, ahol a sebét feltárták, abból két nagy faszilánkot távolítottak el, és tetanusz elleni kezelésben részesítették, ám ennek ellenére egy héttel később a kórházban meghalt. Nem zárható ki ugyanakkor annak a lehetősége, hogy a tetanusz az asszonynál a balesetet követő megfelelő ellátás esetén is kialakult volna.
Az ügyészség az orvossal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását és az orvosi foglalkozás gyakorlásától történő eltiltását indítványozta.