Index Vakbarát Hírportál

Parragh László: Nem szeretném kipróbálni, hogy lehet 300 ezerből megélni

2023. május 25., csütörtök 18:00

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László volt Rónai Egon vendége a Konkrétan című műsorunk e heti adásában. A beszélgetésben szóba került többek között, hogy miniszterelnöki tanácsadóként hogyan ötletelnek közösen Orbán Viktorral, kötelező-e valójában az ötezer forintos kamarai tagsági díj a vállalkozások számára, illetve miért vagyunk mi, magyarok az Európai Unió bajkeverői.

„Nehéz gyerekkorom volt, meghaltak a szüleim kétéves koromban, ezért eléggé meghurcolt az élet, de ez végül kitartást, erőt, alkalmazkodási készséget, tanulás iránti vágyat adott nekem” – kezdte mondandóját Parragh László arra a kérdésre adott válaszában, mi kell ahhoz, hogy az embernek már huszonéves korában szárnyaljon a karrierje.

Parragh László Orbán Viktor tanácsadójaként büszkén mesélte, hogy nagyon sok fontos ember található a telefonkönyvében, maga a miniszterelnök is fél órán belül visszahívja, ha ő megcsörgeti. „Soros György is szerepel benne?” – érkezett Rónai Egon kérdése, mire válaszul közölte, hogy ő éppen nem, de vele nem is szívesen beszélgetne, mivel az ő személyes frusztrációja egy Magyarország elleni gyűlölet formájában jelenik meg.

A magyar gazdaság ütésállóbb, mint sokan gondolják. Bár sokszor erősek a vészjósló hangok, de a magyar vállalkozások a rendszerváltás óta mindig tudtak alkalmazkodni a kihívásokhoz. A Bokros-csomaghoz, a pénzügyi válsághoz, a rossz gazdaságpolitikához. Mindig megtalálták ezekre a helyes választ. És ha megnézzük a mai magyar cégeket, szerintem jó állapotban vannak 

– fejtette ki véleményét az iparkamara elnöke a hazai gazdaság állapotával kapcsolatban.

Az Európai Unió még mindig másodrendű tagként tekint a közép-kelet-európai országokra. Ezen belül Magyarországot bajkeverőnek tekinti

– fogalmazott a nemzetközi megítélésünket illetően. Hozzátette: a mostani kormányzati magatartás Magyarországot a valós méretéhez képest nagyobb országként jeleníti meg a világtérképen, és erre ő büszke, mivel ennek köszönhetően lettünk egy kedvelt befektetési célpont.

Konkrétan legújabb adásában Rónai Egon arról is beszélgetett Parragh Lászlóval, hogy

(Borítókép: Rónai Egon és Parragh László. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok