Index Vakbarát Hírportál

Egy fővárosi tanár azért megy vidékre tanítani, mert ott legalább kifizetik az ebédjét

2023. június 10., szombat 09:31

Az egyre fokozódó tanárhiányt nemcsak a parlamentbe kedden benyújtott státusztörvény, de az évek óta rendkívül alacsony tanári fizetések is indokolják és fokozzák. Ennek érdekében az egyik budapesti iskola vészforgatókönyvvel készül a következő tanévre. Az iskola egyik tanára például azért megy vidékre tanítani, mert ott legalább kifizetik az ebédjét.

Az egyik budapesti általános iskolában legutóbb hárman jelentették be távozásukat, ketten a pályát is elhagyják, egyikük pedig egy vidéki iskolába megy dolgozni, mégpedig azért, mert az érintett településen az önkormányzat minden tanár ebédjét kifizeti.

A Népszavának megszólaló, az iskolában dolgozó pedagógus azt mondta, az érintett intézményben a vezetés már

vészforgatókönyvvel készül a következő tanévre az egyre nagyobb tanárhiány miatt.

Ezzel kapcsolatban elmondta, egy fiatal matematika szakos kollégája vállalta, hogy fizikát is tanít, bár fizikatanári végzettsége nincs. A napközis nevelők tanítói feladatokat fognak ellátni az alsós osztályokban, felsőbb évfolyamokon pedig nem lesz napközi.

A könyvtáros tanár is besegít: munkaideje felében tartja nyitva a könyvtárat, a másik felében tanít, vagy felzárkóztató foglalkozásokat tart. A differenciált órákat is megszüntetik, szakköröket pedig már két éve nem tartanak.

A pedagógus elmondása szerint máshol sem jobb a helyzet. Az egyik szomszédos iskolában például nyolc alsós osztályra van négy tanító, így a felső évfolyamokon dolgozó magyar szakos tanárokat küldik az alsós osztályokba is tanítani. Hozzátette azt is, a hiánynak és a rengeteg felmondásnak nem csupán az e héten benyújtott státusztörvény az oka, 

sokkal inkább az évek óta alacsony fizetések.

A tanárhiányt az Eduline oktatási szakportál egyik cikke is jól jelzi, akik arról írtak, hogy a dabasi Gyóni Géza Általános Iskola a Facebookon tett közzé álláshirdetést, amiben egyszerre nyolc, különböző szakot tanító pedagógust keresnek.

Óriási felháborodást keltett a státusztörvény

Mint ismert, az új szabályozás minden eddiginél nagyobb felháborodást váltott ki. A dulakodásig, kordonbontásig és könnygázig fajuló tüntetéseket is ez hívta életre, múlt héten a diákok már a Sándor-palotánál is akcióztak, ahol arra kérték Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ha a törvényjavaslat az Országgyűlés elé kerül, és azt elfogadják, ne írja alá.

Szintén írtunk róla korábban, hogy az aHang által indított petícióban két nap alatt már több mint kétezer-kétszáz pedagógus jelezte, elhagyná a tanári pályát, amennyiben június 1-től érvénybe lép az úgynevezett közoktatási státusztörvény.

Rovatok