Index Vakbarát Hírportál

Hirdetőtáblával, golfütővel, kövekkel és fémrúddal verte egymást négy férfi Sümegen

2023. június 10., szombat 09:37

Több férfi egymásra támadt Sümegen, miután egyikük szidalmazni kezdett két másikat. A Tapolcai Rendőrkapitányság egy 41 éves gógánfai, egy 19 éves gyulakeszi, egy 21 éves badacsonytördemici és egy 19 éves sümegi férfit gyanúsít – közölték a rendőrség hivatalos oldalán.

Június 5-én délelőtt Sümeg egyik utcájában egy 19 éves gyulakeszi férfi szidalmazni kezdte két haragosát, egy 19 éves sümegi és egy 21 éves badacsonytördemici fiatalt, majd a zsebéből kést vett elő, amivel szúró mozdulatokat tett az egyikük felé, aki egy hirdetőtáblát kapott fel az ellentámadásra.

Ezután kövekkel kezdte dobálni haragosait, akik ezt viszonozták. Rövid időre elhagyta a helyszínt, majd egy autó utasaként tért vissza, és annak ablakán egy golfütőt kitartva próbálta megütni a többieket. A jármű sofőrje, a 41 éves gógánfai férfi a járdára hajtott, hogy elüsse a 19 éves sümegi fiatalt, aki egy fém állvánnyal az autóra ütött.

A rendőrök mind a négy férfit elfogták aznap, majd őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A két 19 éves és a 21 éves fiatal ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, míg a 41 éves járművezető ellen közúti veszélyeztetés bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – írja a police.hu.

Rovatok