Index Vakbarát Hírportál

Videóra vették a tinédzserek, ahogy megverik és megalázzák egyik társukat

2023. június 10., szombat 06:42

Sokkoló felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látható, ahogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

A rendőrök nyomozást indítottak az ügyben, és azt állapították meg, hogy három fiatalkorú fiú az elkövető. A videó egy iskola előtt készült 2023. június 2-án délután.

A trió egyik tagja lökdöste, megpofozta és megrúgta a sértettet, majd arra kényszerítette, hogy megcsókolja a barátja cipőjét. Az embertelen és megalázó esetet egy harmadik társuk rögzítette.

A bűncselekmény elkövetésével egy 15 éves, egy 14 éves és egy 17 éves fiú gyanúsítható. Kettejüket már kihallgatták az esettel kapcsolatban, és harmadik társuk sem kerülheti el a gyanúsítást. A fiúk jelenleg szabadlábon védekezhetnek, nekik kényszerítés bűntette miatt kell felelniük – írja a police.hu.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy egy-egy – először csak viccesnek tűnő  cselekedetük könnyen komoly, akár büntetőjogi következményeket is vonhat maga után. Ha ilyen jellegű bántalmazás, megalázás szemtanúja, esetleg áldozattá válik, kérjük, hogy forduljon azonnal a rendőrséghez!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok