Szentkirályi Alexandrát tiszta tekintetű, dinamikus hölgyként, míg Karácsony Gergelyt ártó szándékú emberként írta le Pataky Attila, az Edda zenekar 73 éves frontembere, aki a Mandiner podcastjében beszélt spiritualitásról, nyugati tébolyról és Orbán Viktorhoz fűződő viszonyáról is.
Pataky Attila, az Edda zenekar frontembere a Mandiner Karakter című podcast vendégeként arról beszélt, hogy mit gondol a Budapest vezetéséért küzdő főpolgármester-jelöltekről – köztük Karácsony Gergelyről –, hogy meddig tart még Orbán Viktorral, továbbá hogyan látja a világ helyzetét.
A 73 éves zenész hitben nevelkedett, spirituális beállítottságát édesanyjának köszönheti, ő hívta fel a figyelmét a láthatatlan világra. Ma már hiszi, hogy „az úgynevezett dharma törvény uralkodik a Földön, aminek következtében mindenki ott van, ahol lennie kell, így ő is”.
Miskolcra végtelen szeretettel gondol ma is, a város keménynek nevelte, és közrejátszott abban, hogy ma az, aki. Ott mindenért meg kellett harcolnia, sokszor fizikailag is.
Pataky Attila a szerkesztő kérdésére válaszolva kifejtette, hogy mit gondol Karácsony Gergelyről. Mint mondta, nem hiszi, hogy „elbírná a felvétel” a véleményét, majd a főpolgármester városvezetői képességeit kétségbe vonva példaként felhozta, hogy milyen nehezen érkezett meg a stúdióhoz.
Egy ártó ember. Egy cinikusan mosolygó, vigyorgó, ártó valaki
– összegezte.
Vitézy Dávidról nem fejtette ki a véleményét a zenész, azt mondta, túl keveset tud róla.
Nem úgy Szentkirályi Alexandráról, akiről elárulta, hogy figyelemmel kíséri, mióta megjelent a színen főpolgármester-jelöltként.
Egy rendkívül szimpatikus, dinamikus hölgy. Tiszta tekintetű. Kívánom neki tiszta szívből, hogy ezt a posztot elnyerje
– véleményezte a volt kormányszóvivőt.
A 73 éves miskolci rocker azt is elárulta, hogyan ismerkedett meg Orbán Viktorral. „Amióta a Fidesz elkezdte a létezését, mi ott voltunk Gömöry Zsolttal, Nagy Feróval, Ákossal egy színpadon. Onnan indult az ő történetük, az enyém meg csak folytatódott, mert akkor már a bakancsos időszak a vége felé járt. Akkor ismertem meg” – idézte fel.
Pataky az interjúban úgy fogalmazott, hogy jólesik neki, „érzi és tudja”, hogy a miniszterelnöknek szüksége van rá.
Megyek vele végig az úton
– jelentette ki, hozzátéve, hogy utat mutatnak a világnak, hiszen „a magyarság dolga, amióta csak létezik, a fény és szeretet felmutatása”.
Pataky Attila a Fidesz narratíváját megerősítve kijelentette, hogy mindenki háborút akar, kiváltképp az Amerikai Egyesült Államok, ezért számára az ország a „halálkultusz bajnoka”. A zenész azt is kifejtette, hogy szerinte „ezer százalék, hogy az ukrajnai háború mögött is Amerika áll”. Hogy ezt mire alapozza, arra úgy felelt, hogy „Hajrá, Orbán Viktor, hajrá, Fidesz”.
Pataky elmondta, hogy „nyugat felől ömlik a tébolyda”, „a nyugatiak paraziták”, „káoszteremtők”, ezért írt is egy dalt Ejnye, ejnye, Amerika címmel. A káoszt, mint említette, a dalaival és az átkötő szövegeivel próbálja helyre tenni zenészként. Ezt bebizonyítva fogta a gitárját, és eljátszott a stúdióban egy dalt, amellyel szeretetre és szerelemre hívta a rajongóit.