Index Vakbarát Hírportál

Tizenhárom embercsempész ellen emeltek vádat, több száz embert fuvaroztak át Magyarországon

2024. június 6., csütörtök 12:16

Vádat emeltek tizenhárom embercsempész ellen, akik százak illegális bevándorlását bonyolították le. A bűnszervezet egyik szállítása egy ember halálával ért véget.

Súlyos fegyház- és börtönbüntetést, több vádlott esetében pénzbüntetést és végleges kiutasítást is indítványoz, közölte a Fővárosi Főügyészség. Egy román férfi, aki ellen a román hatóságok járnak el, kiterjedt bűnszervezetet hozott létre, amely egy nagyobb nemzetközi bűnszervezet tevékenységéhez kapcsolódva Magyarországon át Ausztriába szállított külföldieket.

Ennek a bűnszervezetnek volt a tagja az ügy tizenhárom magyar, illetve román vádlottja.   

A közlemény szerint a nemzetközi bűnszervezet az embereket repülőgéppel Szerbiába juttatta, majd onnan a szerb–magyar határszakasz illegális átlépésével – jellemzően kistehergépkocsikba elrejtve – szállították őket tovább nyugat-európai célországokba. 

A vádirat több, a szerb határtól az osztrák határig tartó szervezett szállítást mutat be,

amelyek során a csempészek több mint 350 embernek segítettek az illegális bevándorlásban. 

2022 augusztusában, a nyári melegben a vádlottak 20 embert zsúfoltak be egy szellőzés nélküli kisbuszba. Amikor a csempészett emberek rosszul lettek, a sofőr megállt a IX. kerületben. A külföldiek kiszálltak, azonban ekkorra már egyikük, egy indiai férfi elájult. „Társai a járdára fektették, és elmenekültek, miközben az eszméletlen férfi – a járókelők újraélesztési kísérlete ellenére – életét vesztette” – ismertette a főügyészség. 

A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, üzletszerűen, egyes vádlottaknál a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelnek vádat. A 2022. augusztusi szállítás sofőrjével szemben ezenfelül segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt nyújtott be vádiratot, valamint hosszabb fegyház- és börtönbüntetést, több vádlott esetében pedig pénzbüntetést és végleges kiutasítást indítványozott a Fővárosi Főügyészség.

A vádlottak többsége letartóztatásban van, illetve bűnügyi felügyelet alatt áll.

Rovatok