Kényszergyógykezelésre küldte volna az ügyészség, a vádlott beismerte a tettét, mégsem zárulhatott ítélettel a Bimbó úton történt gyilkosság tárgyalása. Péntek reggel tartott előkészítő ülést az ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (IMEI) vezették elő a Bimbó úti anyagyilkosság vádlottját, a 33 éves P. Gabriella Alettát a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermébe. Az ügyben az előkészítő ülésen a vádhatóság képviselője ismertette a vádiratot.
Eszerint a nőt nevelőszülők gondozták és finanszírozták a megélhetését, de a vádirat szerint a nő nem volt megelégedve a neki nyújtott pénzösszeg mennyiségével és más támogatásokkal. Többször is fenyegetően lépett fel és előfordult, hogy a konfliktus a tettlegességig elfajult a nevelőanyjával. Tavaly április 30-án, miután ismét összekaptak, a 33 éves nő torkon ragadta anyját, majd könyvekkel verte fejbe, végül egy töltőkábellel fojtotta meg.
Az ügyész felhívta a figyelmet a vádlott kóros elmeállapotára, miután skizofréniában szenved, így a gyógyszeres kezelésre tett indítványt. A betegsége miatt nem büntethető.
Vida Gergő bíró kérdéseire hajlandó volt válaszolni P. Gabriella Aletta, a tettét beismerte, azonban a nyilatkozatot nem fogadta el a bíróság. A nő ugyanis nem a váddal egyezően tett nyilatkozatot, hanem állította, hogy nem a pénz miatt támadta meg az idős nőt.
Olyan volt, mintha kiléptem volna a testemből. Mintha nem is én csináltam volna ezt a szörnyűséget,
– vallotta a nő, hozzátéve, hogy nevelőanyja kicsi kora óta bántalmazta.
Ha a váddal egyezően ismerte volna be tettét, akkor a mai napon ítélet is születhetett volna az ügyben, így azonban a tárgyalás ősszel folytatódik majd.
A meghallgatásán P. elárulta, hogy két kiskorú gyermek édesanyja, valamint korábban orvosi asszisztensként dolgozott apja mellett. A gyilkosságig nem tudott arról, hogy skizofréniában szenved, de most a gyógyszereinek köszönhetően sokkal jobban érzi magát.
Nagyon sajnálom, de az idegeim felmondták a szolgálatot!
A nő végül hozzátette, hogy gyerekkora óta érezte, hogy valami nincsen rendben, de nem tudta, hogy kóros elmeállapotban szenved.
Mint arról beszámoltunk, egy évvel ezelőtt Budapesten, a II. kerületi Bimbó útonegy társasházi lakásban holtan talált rá 75 éves anyjára egy férfi. A gyanú hamar az áldozat 32 éves lányára terelődött, akit a rendőrök csaknem fél napon belül elfogtak. A nő később részletesen beszámolt a gyilkosságról és az elkövetés eszközét is megnevezte, de megmutatta azt is, hol dobta el a lakás kulcsát. A gyilkos korábban elmondta, hogy két kézzel megfojtotta az anyját, de hogy miért tette, arra csak zavaros magyarázatot tudott adni. Az volt, hogy nagyon mérges lett rám anyám, ezért idejöttem, és megöltem – vallotta be a nő még a rendőröknek a helyszíni kihallgatásán. Arra a kérdésre, hogy történt-e bármiféle szóváltás a gyilkosság előtt, a következőket mondta:
Nem, rám nézett, és szemmel vert, és azonnal éreztem az ideget
– tette hozzá korábban, majd elárulta, hogy két kézzel fojtotta meg édesanyját.
Az is kiderült, hogy a gyilkosság idején a helyszínen volt a nő kétéves kislánya is. A bűncselekmény után a gyanúsított, hogy eltüntesse a nyomokat, elégette a ruhát, amit viselt, és kidobta az ablakon a Mechwart lépcsőnél, de a lepedőbe göngyölt csomag fennakadt egy fán.