A debreceni javítóintézetben egy nyolc fiatalból álló banda tartotta rettegésben a társaikat, a nevelőket és a rendészeket is. Többeket megvertek, megfenyegettek és megaláztak, miközben olyan szlengnyelvet használtak, amelyet mások nem értettek. A fiatalokat bíróság elé állították, legtöbbjüket több év szabadságvesztésre ítélték, de van köztük egy személy, aki megszökött az igazságszolgáltatás elől.
Egy debreceni javítóintézetben nyolc fiatalt állítottak bíróság elé, mert társaikat megverték, a nevelőket és a rendészeket pedig megalázták és fenyegették. A bandán belül olyan szlengnyelven kommunikáltak, amit más nem értett, csak ők, így senki nem tudhatta előre, hogy mire készülnek. A tetteseket bíróság elé állították, és többük esetben már ítéletet is hirdettek. Többen börtönbe kerültek az intézetből, egy fiú azonban megszökött – számolt be róla a Tények.
Tervszerűen, a vezető csoporttagok irányításával szabotálták, ellehetetlenítették a nevelők, valamint a rendészek munkáját
– mondta Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője.
A feladataikat nem vagy csak többszöri felszólítás után voltak hajlandók elvégezni, míg gyakran „műbalhéztak”, ami azt jelentette, hogy uszították egymást és társaikat zaklatták, hogy féljenek tőlük. „Tiszteletlenül, tegező formában beszéltek az intézet dolgozóival, őket megalázó kifejezésekkel illették a többi növendék előtt is” – tette hozzá a szóvivő.
A nyolc fiúval szemben a legsúlyosabb vádpont a fogolyzendülés volt, ami Magyarországon nagyon ritkának számít.
Lakatos Olivér ügyvéd azt mondta a Tényeknek, hogy még nem találkozott ilyennel a praxisában. „Nagyon ritka és speciális bűncselekmény, tekintettel arra, hogy speciális alany követheti el, jelen esetben kizárólag a fogvatartott” – nyilatkozta.
A megvádolt fiúk közül többen már az előkészítő ülésen elmarasztaló ítéletet kaptak, egytől három és fél évig történő szabadságvesztéssel büntették őket. Négy vádlott esetében már jogerős az ítélet, egy vádlott fellebbezett, ketten kérték a tárgyalást, egyikőjük pedig jelenleg is szökésben van.