Index Vakbarát Hírportál

Hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztat az Ökumenikus Segélyszervezet

2024. július 16., kedd 08:02

A Tesco kasszáinál megvásárolható támogatói jegyeknek köszönhetően gyűlt össze az az 50 millió forint, amelyből az Ökumenikus Segélyszervezet hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztat. A táborokban állandó napi foglalkozások vannak, amelyeket szakmai és önkéntes segítők tartanak.

Bentlakásos és bejárós táborokat is szervez nyáron az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy szebbé tegyék a hátrányos helyzetű gyermekek nyarát – írja az Infostart.

Lehel László, a karitatív szervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy a programok megszervezéséhez korábban adománygyűjtést szerveztek, amelyen 50 millió forint gyűlt össze. Elmondása szerint az Ökumenikus Segélyszervezetnek van egy Kapaszkodó nevezetű programja, amit a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására hívtak életre.

„Amit most elindítottunk, az a Somogy megyei Kastélyosdombóhoz kötődik, ahol a segélyszervezet egyik nagyon fontos központja működik. Különböző foglalkoztató programok zajlanak itt, például van sajtműhely és oktatjuk a komlótermesztést is. De próbálunk a családoknak is segíteni azzal, hogy megtanítjuk őket a háztáji gazdálkodásra” – hangsúlyozta.

Ebben a központban van kellő számú szálláshely, és mivel egy kastélypark is tartozik hozzá sok sporteszközzel, így folyamatosan tudnak gyerekeket fogadni

– közölte Lehel László.

Ahhoz, hogy a táborok költségeit fedezni tudják, országos gyűjtést szerveztek, amelyben a Tesco vállalt főszerepet. Az áruházlánc kasszáinál támogatói jegyeket lehetett venni, amelynek köszönhetően 50 millió forint gyűlt össze, így a gyerekeket heti turnusokban tudják táboroztatni.

A táborokban állandó napi foglalkozások vannak, amelyek szakmai és önkéntes segítők tartanak. „Minden gyerekre bőven jut segítő, tehát ez nem úgy néz ki, hogy húsz gyereket egy felnőtt felügyel” – tette hozzá.

Nagyon aktív foglalkozások vannak. Ennek egy része a felzárkózáshoz kapcsolódik, egy másik része pedig a szabadidő értelmes eltöltésével, például sportolással telik

– emelte ki.

Lehel László azt is elmondta, hogy míg ebben az egy intézményükben több száz gyerek nyaralhat, addig országszerte összesen több ezer kicsit táboroztatnak a szervezet további intézményeiben. Sokan közülük nem maradnak éjszakára, csupán reggel érkeznek a táborba, majd éjszakára hazamennek. 

Rovatok