Index Vakbarát Hírportál

Állami gondozásban élő gyermekek táborában járt az Index

2024. július 25., csütörtök 11:52

800, gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermek tölti jelenleg vakációját a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson található ÁGOTA Falvában, ahová szerdán az Index szerkesztősége is ellátogatott. A gyermekeknek szervezett sportnapon a hírportál képviseletében Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztő 1000 könyvvel ajándékozta meg a tábor lakóit és segítőit.

Az ÁGOTA Táborba az ország minden vármegyéjéből érkeznek 7–18 év közötti, lakásotthonokban és nevelőszülőknél élő fiatalok. Az eseményt 27. alkalommal rendezték meg, és ez az egyetlen olyan nyári program, amely nem csupán élményt jelent, hanem terápiás jellege miatt gyógyítja a több traumán átesett, családjukat vesztett gyermekek lelkét, valamint hozzájárul önbizalmuk erősítéséhez.

A táborban jelenleg 800, gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermek vesz részt, akiket szakemberek, pedagógusok és önkéntesek kísérnek. A tíznapos nyári program alatt a fiatalok részére olyan élményprogramokat is szerveznek, amelyek hozzájárulnak jövőképük és önbizalmuk építéséhez.

Az átadás napján fantasztikus hangulat uralkodott a táborban: éppen bajnokságot tartottak, ahol a gyermekek különféle sportokban mérték össze erejüket és ügyességüket. Csocsó-, foci- és pingpongversenyek zajlottak több helyszínen, és azok a fiatalok, akik éppen nem vettek részt a versenyeken, a legodaadóbb szurkolókként támogatták társaikat a lelátóról. 

Nagyon sok gyermekünk van, aki sportol, legtöbben fociznak. A sport alapvetően kitartásra és alázatra nevel, amelyet az élet számos más területén is hasznosítani tudnak. Ugyanakkor a könyvben szereplő olimpiai bajnokok mint példaképek is rettenetesen nagy szerepet játszanak, hiszen ezeknek a gyermekeknek, akiket kiemeltek a vér szerinti családjukból, nagyon fontos, hogy felnézzenek valakire, és lássák, mit lehet elérni, ha kitartóak és elkötelezettek

– mondta Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője. Hozzátette, hogy az Index szerkesztősége által ajándékozott könyvek nemcsak ismeretterjesztő tartalmukkal, hanem motivációs erejükkel is hozzájárulnak a gyermekek fejlődéséhez.

Az ilyen adományok lehetővé teszik, hogy a fiatalok megtapasztalhassák az elfogadást, az odaadást és a bizalmat, amely segít megbirkózni a múltjuk nehézségeivel és felépíteni egy szebb jövőt.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok