Indul a Sziget-láz, ami a repülőjegyek forgalmából következtethetően már itt is van. Az adatok szerint a fesztiválra augusztus 7-én érkeznek a legtöbben külföldről Magyarországra, de valaki egy-két koncert erejéig, illetve pár napig tartózkodik hazánkban.
Külföldről főként angol, román, izraeli, francia és spanyol fiatalok szórakoznak majd az idei Sziget Fesztiválon, ám idén jóval több dán, török, amerikai és német fesztiválozó érkezik, mint tavaly. A legtöbben a rendezvény első napján, augusztus 7-én, kedden érkeznek hazánkba, és ekkorra várható a legnagyobb forgalom is a koncerthéten – írta az Economx a kiwi.com foglalási adatai alapján.
A repülővel utazók zöme júliusban vette meg a jegyét, akkor a repülőjegyek átlagára 149 euró volt, júniusban átlagosan 173 euróért lehetett repülőjegyet vásárolni Budapestre.
A Kiwi utazási vállalat adatai alapján az augusztus 5-i és 6-i utazás a második legnépszerűbb időpont. Vannak, akik nem akarnak a teljes fesztiválon részt venni, csupán egy-két koncert erejéig, pár napig tartózkodnak Magyarországon, amire bizonyíték, hogy külföldről augusztus 9-én is sokan érkeznek.
A repülővel utazók egynegyede 4–10 napot, háromnegyede pedig 1–3 napot tölt Magyarországon a Sziget Fesztivál miatt ebben az időszakban.
A foglalási adatok alapján a tavalyinál idén több mint két és félszer annyi dán fesztiválozóval találkozhatunk a Szigeten, sőt Törökországból is duplaannyi bulizni vágyó érkezhet. Valamennyivel több amerikai és német állampolgár is repül majd Budapestre ebben az időszakban.