A magyar gazdaság az elmúlt években nem összeszerelő üzemekre alapozott fejlődésen és munkahelybővítésen ment keresztül, a beruházásoknál ugyanis komoly szerepet kapott a kutatás-fejlesztés is – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Zalaegerszegen, a Flex új autóipari alkatrészüzemének alapkőletételi ünnepségén.
Gulyás Gergely kiemelte, Zalaegerszegen is olyan gazdasági fejlődés ment végbe, amely nem csak az iparűzésiadó-növekedésben mutatkozik meg, de abban is, hogy egyetemek és kutatóintézetek jelentek meg a ZalaZONE területén. A Flex 36 milliárd forintból megvalósuló új beruházása újabb szakasz a zalaegerszegi sikertörténetben, ipari parkot és kutatóközpontokat is létrehozva – tette hozzá.
A tárcavezető azt mondta, hogy a Flex is úgy gondolkodik a magyar gazdaságról és erről a térségről, hogy érdemes beruházni, új minőséget képviselő alkatrészeket megálmodni és gyártani egy új gyárban. „A vállalat az egész vármegye legnagyobb foglalkoztatója 4000 munkavállalójával, de összesen hét magyar településen van jelen, ahol együttesen 10 ezer embert alkalmaz.”
A zalaegerszegi beruházás olyan bővítés, amely „technikai, tudományos fejlesztésen alapul”, és nem csak 210 új munkahely jön létre, de jól képzett munkavállalókra – köztük 20 kutatás-fejlesztési szakemberre – van szükség az üzleti terv valóra váltásához.
Az egyhektáros területen épülő gyártócsarnok 36 milliárd forintos beruházásához a kormány mintegy 20 százalékkal járult hozzá. Majd hangsúlyozta, hogy az, amit a gyár elő fog állítani, lényegesen többet hoz az országnak és Zalaegerszegnek, mint amennyibe került.
Péter Ágota, a Flex alelnöke szerint a nehézségek ellenére a vállalat folyamatosan fejlődik: az elmúlt öt évben ez már a harmadik alapkőletételi eseménye a zalaegerszegi gyárnak. Az 55 éve alapított multinacionális cég már 30 országban mintegy 140 ezer munkavállalót alkalmaz. Magyarországi éves árbevétele 1,83 milliárd euró, amivel az első tíz legnagyobb cég közé tartozik.
Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, egyben az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy a kormány 2016-ban döntött a ma már a világ legmodernebbjének számító tesztpálya felépítéséről. Az ökoszisztéma azóta két high-tech gyárat is idevonzott, a Rheinmetall mellett a Flexet, továbbá két világcég kutatóbázisa is felépült, az AVL-é és a Bosché – összegezte az MTI.