Index Vakbarát Hírportál

Az érdi lelkész szerint azért volt holokauszt, mert a zsidóság elárulta Jézust

2024. augusztus 8., csütörtök 07:12

Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész hétvégi prédikációjában arról beszélt, hogy szerinte Isten azért engedte, hogy megtörténjen a holokauszt, mert a zsidóság elutasította és elárulta Jézust, valamint arról is szót ejtett, hogy szerinte istentelenség az algériai Iman Helif olimpiai esete. A beszéd a YouTube-ra került fel, ám a prédikációról szóló hírek megjelenése után elérhetetlenné vált. A történtek után a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke is megszólalt.

Egy YouTube-ra feltöltött videó szerint az érdi evangélikus lelkész, Labossa Péter Mihály hétvégi prédikációjában lényegében azt fejtegette, hogy szerinte a holokausztról maguk a zsidók tehetnek, ugyanis elárulták Jézust.

Jeruzsálem pusztulásáról beszélve többek közt az alábbiak hangzottak el tőle: „Lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át, a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét [...] az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét. És akkor nem kell messzebb menni a holokauszt és egyéb kérdésekben, hogy Isten miért engedte. Nem Isten tervében volt ez benne, de valami miatt Isten megengedte. És hogy mi lássuk ezeket az összefüggéseket, és nem a zsidó népen kell köszörülni magunkat, a nyelvünket meg bárminket. Hanem látni azt, hogy Isten nem szórakozni hítt bennünket” – mondta Labossa Péter Mihály.

A prédikációról szóló első hírek megjelenése után a teljes videó elérhetetlenné vált, azonban felkerült egy egyperces verzió egy másik csatornára, melyben a fentebb idézett mondatok hangzottak el.

Az érdi evangélikus lelkész beszédének elején arról is beszélt, hogy szerinte istentelenség az algériai Iman Helif olimpiai esete, akinek állítólag Y-kromoszómái is vannak, ugyanakkor senki sem látott erről hivatalos orvosi állásfoglalást, csupán a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség orosz elnöke hivatkozott erre.

„Az istentelenségnek ma is megvan a következménye. Az istentelen életnek érezzük ma is a következményeit. Nem akarok túlzottan mélyen belemenni, de annak, hogy az ember felvilágosodott, annak érezzük a következményeit. Bekapcsoljuk az olimpiát, a közvetítést, és láthatjuk a negatív következményeket. A felvilágosodás gyümölcsét láthatjuk. Szegény magyar bokszolónőt csak sajnálni tudom. És ordít a lelkem ezért az egészért. Ezért az istentelenségért, ami folyik. Premier plánban közvetítik számunkra. Mi lesz ennek a következménye?” – hangzik el Labossa Péter Mihály beszédében.

Megszólalt a Magyarországi Evangélikus Egyház

A történtek után a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke is megszólalt, Fabiny Tamás püspök a 24.hu-nak elmondta, hogy már beszélt Labossa Péter Mihállyal, és elkérte tőle a prédikáció teljes hanganyagát is, hogy azt végig tudja majd hallgatni. Az álláspontjáról pedig így nyilatkozott a lapnak:

Erre a kérdésre nagyon érzékeny vagyok. Magam is prédikáltam erről vasárnap, Jeruzsálem pusztulásának emléknapján. Prédikációmban szinte végig ezzel a kérdéssel foglalkoztam, éppen attól a szemlélettől óva, amely a beszámolók szerint az érdi prédikációban visszaköszönt

– jegyezte meg a püspök.

A lap némileg rövidítve, de tartalmi változtatás nélkül közölte a Fabiny Tamás vasárnapi prédikációjában elhangzottakat a kérdéssel kapcsolatban: „Az elmúlt évszázadokban voltak kísérletek, hogy az önmagát dicsőségesnek nyilvánító egyház képviselői egyfajta borzongással és kéjelegve írták le, hogy a földi történelmi Jeruzsálem és annak temploma elpusztult, mert a zsidók nem fogadták el Jézus Krisztust. (…) Nem a mi feladatunk az, hogy pálcát törjünk bárki fölött, és Isten büntetésének tekintsük az akkori pusztulást.”

Rovatok