Toroczkai László (Mi Hazánk) zárszavában elmondta: az Európai Ügyészség valójában nem tud korrupciós ügyben eljárni, például nem tud mit tenni Ursula von der Leyen ügyében sem. A Mi Hazánk mindenhol elszámoltatást akar majd, az EU-ban és Magyarországon is.
Befejeződött a vita a köztévén, Németh Balázs és Volf-Nagy Tünde megköszönték a résztvevőknek és a nézőknek is, majd elköszöntek, ezzel véget ért az élő műsor. Így befejezzük az Index élő közvetítését is. Köszönjük a figyelmüket.
A vita után a Várkert Bazár előtt még nyilatkozott Magyar Péter. Erről a demonstrációval kapcsolatos frissülő cikkünkben még beszámolunk.
Toroczkai László (Mi Hazánk) zárszavában elmondta: az Európai Ügyészség valójában nem tud korrupciós ügyben eljárni, például nem tud mit tenni Ursula von der Leyen ügyében sem. A Mi Hazánk mindenhol elszámoltatást akar majd, az EU-ban és Magyarországon is.
Tóth Imre , az MKKP jelöltje zárásként azt mondta, hogy az igazi vicc az volt, ahogyan a köztévé megszervezte ezt a vitát. Emiatt nem jött el listavezetőjük. Majd úgy adta át a szót, hogy időjárás Toroczkai Lászlóval.
Róna Péter (Jobbik) zárszavában azt mondta: el kell utasítani Orbán Viktor EU-ellenes orosz- és Kína-barát politikáját, létre kell hozni egy együttműködést az önkormányzatok és az EU között az uniós támogatások érdekében, fel kell zárkóztatni a magyar béreket az uniós bérekhez, kell egy új alkotmány, fel kell készülni a klímaváltozás okozta kihívásokra.
Magyar Péter, a Tisza Párt listavezetője szerint a magyar emberek választhatják a múltat, vagy választhatják az új erőt, a Tiszát, amely hazahozza az uniós forrásokat, a magyar embereket képviselik majd. Választhatnak a korrupció, vagy pedig a tiszta munka között. Választhatnak aközött, hogy a közpénzek a miniszterelnök családjához vándoroljanak, vagy pedig lépésről lépésre, tégláról téglára bontják le a rendszert.
Deutsch Tamás (Fidesz–KDNP) zárszavában azt mondta: most is világossá vált, hogy a baloldali pártokra a béke ügyében nem számíthatnak. Soros pénzeli a baloldalt, hogy az országot háborúba kényszerítsék, mindegy mit mond a baloldal, mert ha bejutnak az EP-be, minden háborúpárti kezdeményezést meg fognak szavazni. Kijelentette: várják az ország legnagyobb békemenetére (június 1.) az embereket.
Márki-Zay Péter utolsó mondataival is a Fideszt, illetve a Mi Hazánkat ócsárolta, de megkapta magáét tőle Vona Gábor is. Szerinte csak az ő pártjuk képviseli az igaz szuverenitást.
Donáth Anna zárásként a kegyelmi botrányt hozta fel. Szerinte azt továbbra sem tudni, hogy miért mondott le Novák Katalin, illetve hogy Orbán Viktor adott-e utasítást a kegyelmi kérvény aláírására a volt köztársasági elnöknek. Majd a vitavezető Volf-Nagy Tündéhez is kérdést intézett, de ő jelezte, ne vele vitázzon, hanem a többiekkel.
Pekárné Farkas Emese (2RK) azt üzente a nézőknek: szerették volna megtisztelni a nézőket azzal, hogy megvillantották, milyen Európát ajánlanak. Méltatlanul kevés idő volt erre, keressék a 2RK-t, bárkivel vállalják a vitát, az új ellenzék józan hangja a 2RK. Deutsch Tamástól még várja a választ a kérdésére.
Dobrev Klára (DK–MSZP–Párbeszéd) zárszavában azt üzente: a nézők azt láthatták, hogy a politikusok tudnak monológokat mondani. Azt is kijelentette: végighallgatta Deutsch Tamás eszetlen sületlenségeit, majd ismét az ATV vitáját reklámozta, ahova a fideszes jelöltet és Magyar Pétert is várja.
Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom elnöke úgy fogalmazott, hogy bár ők egy új párt, de szerinte – ahogyan Máté Pétert idézte – nem kell félni az újtól, jót hozhat nekünk, így kérte, rájuk szavazzanak. Szerinte Magyarország jövőjével nem lehet viccelni, ki kell találni, hogy lehet több pénzt fordítani az oktatásra és az egészségügyre, úgy látják, több szakember kellene az országba. Ezt garantálja pártjuk.
Ungár Péter , az LMP társelnöke úgy véli, jó, hogy volt egy ilyen beszélgetés. Véleménye szerint lehetne kicsit jobb a politika Magyarországon, ha többször ülnének le így vitázni, beszélgetni. Szerinte van helye az ilyen politikának, amikor nem az a fontos, ki mit hord, hanem ki mit mond.
Toroczkai László (Mi Hazánk) a YouTube-csatornáját ajánlotta a mezőgazdaság témában is. Majd arról beszélt, hogy egy rendőr nem tud fellépni az embercsempészekkel szemben azok miatt az európai pártcsaládok miatt, amelyeket a Fidesz, a DK és a Tiszta Párt is támogat. A Mi Hazánk olyan új európai pártcsaládban lesz (pl. a német AfD-vel), amely a rendvédelmi dolgozóknak ad majd jogokat. Ursula von der Leyent is el kell számoltatni a Pfizer-beszerzések miatt, ezt sem a Fidesz, sem Magyar Péter pártja nem fogja megtenni, mert ahhoz a pártcsaládokhoz akarnak tartozni, amelyek Ursula von der Leyent támogatják bizottsági elnökjelöltként.
Tóth Imre a Heti Heteshez hasonlította a magyar mezőgazdaságot. Úgy látja, az, aki dolgozhat a földeken, annak megmondják, kire kell húzni az ikszet a szavazófülkében. Szerinte rendbe lehetne tenni a magyar mezőgazdaságot, de az aranykoronás földekre épp akkumulátorgyárakat építenek. Úgy véli,
az akkumulátorral az a legnagyobb baj, hogy olyan, mint a traktor, nehéz lenyelni.
A Tisza Párt alelnöke szerint a kormány családbarátnak, vidékbarátnak és gyerekbarátnak hazudja magát. Közben csökken az állattartás, drasztikusan visszaesett a magyar mezőgazdaság teljesítménye, a családi gazdaságok száma és a zöldség- és gyümölcstermesztés. Közben Lengyelország, a lengyel kormány a lengyel gazdákért állt ki, ezért jutottunk el oda, hogy Szabolcsban, a magyar almatermesztés központjában már lengyel almát árulnak a piacokon. A kormány szerinte tönkretette a szülészeteket, a magyar fiatalok nem jutnak földhöz, helyettük NER-es oligarchák kapják meg azokat.
A Tisza Párt szerinte azon dolgozik majd, hogy a fiatalok a szülőföldjükön maradhassanak, több programot is bevezetnének, például a zöldségek és gyümölcsök áfáját öt százalékosra csökkentenék.
Róna Péter (Jobbik) azt mondta: az ország közjogi rendszere összeomlott, az Alaptörvény nem megfelelő, végeláthatatlan viták vannak az EU-val. Az Alaptörvény szerencsétlen tákolmány, a korrupció forgatókönyve, teljesen át kell írni. Világosan meg kell fogalmazni, melyek azok a feladatok, amiket a többi tagállammal közösen szeretnénk megoldani. A klímaváltozás mentén nagyon komoly vízügyi probléma előtt állunk, egy nagy uniós keret kell (ez javasolni fogja Róna Péter), hogy megoldják az öntözést Európában.
Deutsch Tamás (Fidesz–KDNP) azt mondta: hagyjuk a mellébeszélést, a jogállamisági duma baloldali lemez, a guruló dollárokkal kitömött baloldal megbuktatná a békepárti kormányt. A jogállamiság zsarolóeszköz, akkor vetik be, ha egy ország nem úgy táncol, ahogy Brüsszel fütyül. A dollárbaloldal 21, az országot elítélő kezdeményezést támogatott, fogadott el, az volt a céljuk, hogy megakadályozzák az uniós pénzekhez való hozzájutást, és így ne jussanak hozzá a magyar tanárok a bérükhöz. „Önök büszkék arra, hogy a saját országuk ellen áskálódnak!” – jelentette ki Deutsch Tamás.
Donáth Anna is a jogállamiságról beszélt a témakörben. Szerinte ahol nincs jogállamiság, ott az erősek előrébb jutnak, mint a gyengék, a becstelenek legyőzik a becsületeseket, ahol nincs jogállam, a jövő kiszámíthatatlan. A Momentum azért küzd, hogy a magyarok jogállamban élhessenek, ezért küzdenek Brüsszelben is, hogy az EU kényszerítse ki a kormánytól a jogállamiságot. Ezért kötötték a Momentum kezdeményezésére az uniós forrásokat jogállamisági feltételekhez. Ő is az európai ügyészség mellett érvelt.
A Mindenki Magyarországa Néppárt vezetője szerint ez nem igazi vita, mert Deutsch Tamás például nem reagált a kérdéseikre. A választásokkal kapcsolatban kiemelte, az ő képviselőik azért fognak dolgozni, hogy megérkezzenek Magyarországra az uniós pénzek, de azon is, hogy azokat ne tudják majd ellopni. Emiatt például be is lépnének az európai ügyészségbe is. Márki-Zay szerint igazi elszámoltatás kell Magyarországon, erre szerinte csak az ő pártjuk alkalmas.
Pekárné Farkas Emese (2RK) elmondta: a kormánypártok számtalan felesleges harcot folytatnak az EU-ban, de a magyar élelmiszeriparért nem harcolnak. A 2RK szerint a megalomán akkumulátorgyárak helyett az egészségé a jövő. Erre építene a 2RK, egészségiparra és a versenyképes mezőgazdaságra.
Dobrev Klára (DK–MSZP–Párbeszéd) elmondta: a köztévében nem meséltek Sulyok Tamás-ügyéről, „köztörvényes bűncselekményeket követett el”, erről bemutatta a bizonyítékokat. Sulyok Tamás hallgat, Orbán Viktor sunnyog, úgy, mint amikor Novák Katalin keveredett pedofilbotrányba. „Ha fideszes vagy, akkor mindent szabad.” A kormány visszahozta a jobbágyságot, Orbán Viktor teljes rendszerét le kell váltani, Orbán Viktort leváltják, és nem kinevezik a Európai Bizottság élére (ezt egy interjúban Magyar Péter vetette fel).
Ungár Péter szerint csak akkor kapnak a külföldiek magyar termőföldet, ha akkumulátorgyárat építenek rá. Az uniós agrárpolitikát le kellene kaszabolni, de erre nincs akarat, ráadásul a magyar miniszterelnök is támogatja ezt, mert úgysem tud jobb lenni. Az LMP szlogenje, hogy lehet magyar a bolti paradicsom. Ma ehelyett spanyol paradicsom van a boltokban. Ungár szerint Magyarország elhibázta a mezőgazdaság rendbetételét, nem sikerült versenyképessé tenni azt. Szerinte hihetetlen, hogy olcsóbb behozni a külföldi terményeket, mint itthon előállítani.
A harmadik témakörben két témáról lehetett beszélni: vagy a mezőgazdaságról, vagy a demokrácia és a jogállam kérdésköréről.
Huszár Viktor arról beszélt, hogyan lehetne több pénze az országnak. Például a mezőgazdaság által – válaszolta meg. Ugyanakkor kérdés, hogyan tud egy holland gazda ötször több értéket előállítani a magyarhoz képest. A tudásalapú technológiát kellene bevezetni a mezőgazdaságban, hiszen Magyarország még zöldséget és gyümölcsöt is importál. Olyan mintatelepüléseket kell létrehozni a forrásokból, amelyek fellendítik a magyar mezőgazdaságot.
Toroczkai László (Mi Hazánk) elmondta: anno polgármesterként elsőként beszélt arról, hogy szükség lenne határkerítésre, de a Fidesz ebből is színjátékot csinált, csak színpadi kellék lett a határkerítés, megköszönte a rendőrök munkáját és bátorságát a határon, szerinte a DK nem védené meg a határt. Kijelentette: nemzeti gazdaságpolitika kell, nem kellenek vendégmunkások, nem kellenek migránsok.
A migrációról az jutott Magyar Péter eszébe, hogy Orbán Viktornak és Deutsch Tamásnak el kéne mondania, miért engedtek el kétezer embercsempészt. Pártjuk elutasítja az illegális migrációt, és támogatják a határkerítést, viszont állítása szerint vidéken attól tartanak az emberek, hogy tömegével hoznak be vendégmunkásokat az országba, leverve ezzel a magyarok életszínvonalát. Szintén nagyon nagy probléma a kivándorlás, több tízezer magyar gyermek születik Londonban, Bécsben, Berlinben. Ők már nem magyar felnőttek lesznek, ez pedig szerinte a kormány miatt van így. A kormány úgy akarja kezelni a demográfiai problémát, amit okoztak, hogy migránsokat hoznak be.
A Kutyapárt álláspontja a kérdésben, hogy ők nem bevándorlásellenesek, de csak szervezett keretek között. Az országnak nem bevándorlási problémája, hanem kivándorlási problémája van, főleg hogy „nem a hülyék mentek el”. Tóth Imre azt a javaslatot tette, hogy a távozó orvosok vigyék magukkal a betegeiket is. Ettől mindenki fellélegezne, a költségvetés is, amely „márciusra felborult, mint a hugyos bili”. Azt is hozzátette: ügyes húzás volt a migránsokat vendégmunkásokra átnevezni. A legfontosabb kérdése neki mint debreceninek, hogy az oda érkező „40 ezer vendégmunkás kivel fog szexelni”?
Róna Péter (Jobbik) elmondta: nem pártolja az EU bevándorlási politikáját, meg kell hagyni minden országnak a jogot arra, hogy erről maga döntsön. De nem támogatja a kormány letelepedési kötvényeit, a pénzért vehető állampolgárságot, az ázsiai vendégmunkások beáramlását sem. Ugyanakkor a menekültek oktalan üldözését és ócsárlását sem tartja jónak; keresztény ember védi a családját és a hazáját, de nem gyűlöl. Józan politikára van szükség.
Deutsch Tamás (Fidesz–KDNP) elmondta: Brüsszel és a Soros-birodalom miatt illegális bevándorlási invázió van, nő a bűnözés, több no-go zóna lesz. A baloldal hátba támadta a magyarokat, meg akarták akadályozni a határkerítést, a DK aláírást kezdeményezett a betelepítési kvóták mellett. Tervszerűen zajlik a migráció, ez a Soros-terv, a baloldalon egymást tapossák, hogy végrehajtsák. Az uniós migránspaktum miatt most még nagyobb a veszély, migránsgettók jöhetnek létre, de amíg a nemzeti kormány a helyén van, addig megvédik a határt, és nem lesznek migránsgettók.
Az európai kultúrát nemcsak a migránsoktól, hanem a Fidesz–KDNP kártevésétől is meg kell védeni – mondta Márki-Zay Péter, aki ezután felrótta a „kormánypártok bűneit”. Többek között a vendégmunkásokat, az embercsempészek elengedését, a letelepedési program által idehozott bűnözőket sorolta. Szerinte a déli határt a kormány nem tudja megvédeni, azt a Frontex segítségével lehetne csak. Közben arról is említést tett, hogy európai béreket kell bevezetni Magyarországon, hogy a magyarok ne vándoroljanak el.
A migráció Donáth Anna szerint nincs benne a magyarokat érintő top 10 problémában. A magyar gazdaság helyzete ugyanakkor igen. Szerinte az, hogy az idei államcsődöt elkerülte az ország, az a Momentumnak köszönhető. 57 nap múlva ugyanis olimpia lenne Magyarországon, ami 3 ezer milliárd forintba került volna.
Ezt akadályozta meg a NOlimpia kampány 2017-ben.
Szerinteha ez nem lett volna, akkor Orbán Viktornak most arról kellene döntenie, hogy nyugdíjakat ne fizessenek ki vagy orvosbéreket. Donáth megköszönte az akkor aláíró 260 ezer embernek, hogy támogatták kezdeményezésüket.
Pekárné Farkas Emese (2RK) elmondta: a bevándorlás fontos kihívás, de az igazi probléma a kivándorlás, muszáj véget vetni a fiatalellenes politikának, ami egy közös, mérgező Orbán–Gyurcsány-örökség. Ezzel szemben egy ökoszociális lakásprogram a 2RK javaslata. Kitörési pontként az egészségmegőrzést látják. A politikai kultúrát és a demokráciát meg kell újítani pl. online népszavazásokkal. Ismét elmondta: ahol a fiatalok otthon érzik magukat, ott előbb utóbb mindenkinek jó lesz.
Dobrev Klára (DK–MSZP–Párbeszéd) elmondta: a köztévé azt hazudja, hogy majd Orbán Viktor megvédi az országot a migránsoktól, de a valóság az, hogy több mint 2000 embercsempészt engedett ki a börtönökből a kormány, ezzel növelve a káoszt, mert Orbán imádja a káoszt, a megfélemlítést, úgy könnyebben uralkodhat az embereken. Több mint 120 ezer vendégmunkást hozott be a Fidesz, miközben lenyomják a magyar béreket, magyar embereket bocsátanak el. Ennek a politikának kell véget vetni. Fizetés, nyugdíj, egészség, oktatás, ezek a legfontosabbak Dobrev Klárának.
Jön a második témakör: a migráció és a menekültügy.
A MeMo elnöke a kérdésben kifejtette: migráció és migráció között óriási különbség van. Márai Sándort, Puskás Ferencet és Erkel Ferencet hozta fel példaként, akik szintén migránsok voltak. Azaz szerinte a migrációnak van értelme, ha a tehetséget hozzák ide. Igaz, ők integrálódtak. Az aggasztóbb, hogy az a 750 ezer magyar, aki elvándorolt, illetve az ő gyerekeik hogyan integrálódnak majd. Helyettük fognak-e integrálódni az Afrikából ideérkező tömegek? – tette fel a kérdést. Huszár kiemelte: nem akar elmenni Magyarországról, az uniós pénzekből pedig az afrikai helyzetet kellene megoldani.
Ungár Péter szerint a migráció egyik okozója a klímaváltozás. A legnagyobb technológiai óriások semennyi adót nem fizetnek be a közösbe, a Coca-Cola a műanyagszennyezés mellett óriási profitot termel. Azt azonban kiviszi innen, Magyarországon csak a szennyezés és a klímaváltozás marad. Az LMP szerint a nagy cégeket érdemben meg kell adóztatni, hogy fel lehessen lépni a klímaváltozás ellen.
Akik akkumulátorgyárakat hoznak ide, azoknak a magyar föld, a magyar víz nem fontos
– tette hozzá Ungár.
Toroczkai László (Mi Hazánk) arról beszélt, hogy reméli, a nézők az elmúlt 25 percben megnézték a YouTube-csatornáját (megismerve pártja programját), mert a többieket eddig felesleges volt meghallgatni. A vita eddig egy cirkusz, kutyakomédia. Emlékeztetett rá, hogy nem országgyűlési választások, hanem EP-választások lesznek, majd arról beszélt, hogy melyik párt melyik frakcióhoz fog csatlakozni az Európai Parlamentben. A Mi Hazánk a német AfD-vel lesz egy frakcióban, és a béke mellett állnak.