Mindössze néhány száz szavazattal kapott ki a kormánypárti Dézsi Csaba András Pintér Bencétől Győrben. A jelenleg regnáló polgármester gratulált ellenfelének, ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte egy olyan ember került pozícióba, „aki tudás és tapasztalat híján alkalmatlan a feladatra”.
Még a vártnál is izgalmasabban alakult az önkormányzati választás Győrben. A 2019-es Borkai-botrány következtében az elmúlt években Dézsi Csaba András vezette a Rába menti települést, majd a kormánypárti politikus újra is indult a polgármesteri székért.
Egyik legfőbb kihívója a visszatérésével sokakat meglepő Borkai Zsolt volt, de rajthoz állt egy újonc is Pintér Bence személyében a TVSZ, az LMP – Zöldek és a Momentum színeiben.
A szoros küzdelem eredménye végül a következő lett:
Ez tehát azt jelenti, hogy mindössze 440 szavazat miatt búcsúzhattak el a kormánypártok egy fontos vidéki bástyától. A történtekre Dézsi Csaba András a Facebook-oldalán úgy reagált:
„Veszíteni tudni kell, és most én is ezt teszem” – írta, majd néhány sorral később megjegyezte: hazudna, ha azt mondaná, hogy nem esett neki rosszul a végeredmény, amelynek értelmében a győriek többsége másra szavazott.
Ráadásul egy olyan emberre, aki mind tudásában, mind tapasztalat hiányában tökéletesen alkalmatlan erre a feladatra
– szúrt oda Pintér Bencének, akinek ettől függetlenül gratulált.
Köszönetet mondott továbbá munkatársainak, segítőinek, akik végigkísérték „ezen a gyönyörű, de néha pokolian nehéz és – mint az most látszik – hálátlan úton”.
„Köszönöm a Fidesz–KDNP-frakció és -pártszövetség támogatását. Nem utolsósorban köszönöm a Nádorvárosban, Rabkertben, Góré-dűlőben élő győri polgárok bizalmát és támogatását, hogy immár 8. alkalommal is megválasztottak helyi egyéni körzetben képviselőnek” – fogalmazott, hozzátéve, hogy sikeres éveket zártak, és fantasztikus jövőképet terveztek, „amiből így ki tudja, mi lesz”.
Zárásképp elmondta, hogy az a néhány hónap, amíg még városvezető, termékeny lesz, a továbbiakért pedig nem aggódik, mert „nem az a fajta, aki ne találna új kihívásokat az életben”.
(Borítókép: Dézsi Csaba András 2021. július 26-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)