A Nép Pártján Mozgalom elnöke felajánlotta segítségét Magyar Péternek az előrehozott választások érdekében, majd megpróbálta meggyőzni arról, hogy változtassa meg álláspontját az ellenzéki összefogásról. Jakab Péter szerint a Fidesz csak úgy győzhető le, ha a kormánypárt jelöltjével egy közös ellenzéki jelölt száll szembe.
„Örömmel hallom, hogy újévi beszédében végre ugyanazt követeli, amit én. Előrehozott választást!” – írja Magyar Péternek címzett Facebook-bejegyzésében Jakab Péter országgyűlési képviselő, a Nép Pártján Mozgalom elnöke.
A Jobbik egykori elnöke arról ír, hogy ő már hónapok óta ostromolja a Tisza Párt elnökét mint a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét, hogy ne várjanak 2026-ig, mert „a népnek nincs se pénze, se egészsége, se ideje kivárni a soron következő választást”.
Örülök, hogy végre ön is belátja ezt, és új választást követel. Ahogy azt már jeleztem ön felé – de nyilván ön is tisztában van ezzel –, ahhoz, hogy előrehozott választás legyen, fel kell oszlatni a parlamentet, amit vagy az úgynevezett köztársasági elnök kezdeményezhet, vagy országgyűlési képviselő
– hívta fel a politikus figyelmét.
Jakab Péter szerint ő már korábban is felajánlotta Magyarnak, hogy – amennyiben a Tisza biztosítja az utca erejét – ő képviselőként kezdeményezi a parlament feloszlatását, s ezzel az előrehozott választás kiírását. „Az utca ereje ahhoz kell, hogy a parlament több mint fele – nem kell hozzá kétharmad – ezt meg is szavazza. A felajánlásomat ön tavaly szeptemberben elutasította” – vetette a Tisza Párt elnökének szemére.
Most, hogy megváltozott az álláspontja, újra kérdezem: Hajlandó-e végre együttműködni velem az előrehozott választásért? Azért, hogy az új választást ne csak kiharcoljuk, de meg is tudjuk nyerni, hajlandó-e megváltoztatni az álláspontját az ellenzéki összefogásról is?
– tette fel a kérdést.
Végezetül az összefogás mellett próbálta érvelni Magyar Péternek. „A jelenlegi választási rendszerben ugyanis csak akkor tudunk nyerni, ha a Fidesz jelöltjével egy közös ellenzéki jelölt száll szembe. Nem kell szeretni egymást, de össze kell dolgozni a rendszerváltás érdekében! Ha összefogunk, győzhetünk! Ha széthúzunk, vesztettünk” – zárta gondolatait.
Mint beszámoltunk róla, Magyar Péter éjfélkor megtartotta újévi beszédét, amelyben a Tisza Párt elnöke többek között arról beszélt, hogy Magyarország gazdasági, megélhetési, alkotmányos és morális válság terhe alatt roskadozik, majd előrehozott választásokat követelt.