Kulcs, táska, kabát, pénztárca, fülhallgató, de még bakelitlemez is akad azok között a tárgyak között, amelyeket a MÁV-csoport munkatársai 2024-ben a járműveken találtak. 2024-ben csaknem 23 ezer talált tárgyat adtak le a megtalálók, ennek csak a felét vitték el.
Egyre nő a vonaton és buszon elhagyott, gazdátlan holmik darabszáma a MÁV tájékoztatása szerint. Míg 2023-ban 21,5 ezer, 2024-ben már csaknem 23 ezer talált tárgy várta gazdáját – fele hiába. Az elhagyott tárgyakat egy nagy, közös adatbázisban tartják nyilván, a MÁVDIREKT rendszerében, és éjjel-nappal hívható telefonszámokon érdeklődhetünk utánuk.
A MÁV azt írja, hogy 2024-ben a leggyakrabban telefont, kulcsot, táskát, kabátot, tárcát, szemüveget, fülhallgatót hagytak el az utasok, de rollerre, bakelitlemezekre, autóülés-magasítóra és plüsselefántra is bukkantak a járműveken szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók, buszvezetők, a takarító személyzet vagy az utasok.
Az elvesztett holmikat a megtalálóik a vasút-, illetve buszállomások forgalmi irodáiban adják le, ahol azokat tételesen nyilvántartásba veszik, így kerülnek be az adatbázisba.
2024-ben a vonatokon 16 ezer, a buszokon közel 7 ezer, azaz összesen mintegy 23 ezer talált tárgyat rögzítettek, amelyből 12,5 ezer került vissza a tulajdonosához.
A MÁV-csoport 2022 tavasza óta közös adatbázisban vezeti a vonatokon és a buszokon, továbbá az állomásokon elhagyott tárgyak listáját. Ezek a rögzítést követően egyből megjelennek a MÁVDIREKT rendszerében. Az átvétel feltétele, hogy az elveszett tárgyat az utas a jellemzők megadása mellett egyértelműen be tudja azonosítani. A HÉV járművein és létesítményeiben talált tárgyakat a BKV kezeli.
Általánosságban elmondható, hogy ha a tulajdonos személye nem azonosítható, a tárgyat az adott állomáson 8 napig, azt követően a kijelölt gyűjtőhelyeken általában 90 napig őrzik.