Index Vakbarát Hírportál

Akkugyárak ellen tüntettek Debrecenben

2025. február 2., vasárnap 18:25

Több százan csatlakoztak szombaton a Debrecenben tartott akkumulátorgyárak elleni tüntetéshez, amit a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (Miakő) a hajdú-bihari Tisza Szigetekkel közösen hirdetett meg. A demonstráló tömeg a főtértől a beruházás tervezet helyéig, a városon kívüli ipari parkig vonult.

A vonulás előtt a Kutyapárttól Magyar Péter által vezetett Tisza Párthoz átigazoló Bruti néven ismert Tóth Imre humorista szólalt fel. Kritizálta az ellenzéki pártokat, amiért magára hagyták a debrecenieket, de leginkább a városvezető Fidesz politikusait tette felelőssé a jelenleg kialakult helyzetért. Szerinte a kormánypárt a világ legveszélyesebb ipari tevékenységét hozta Debrecenbe – számolt be a Magyar Hang.

Bruti kifogásolta a beruházást felügyelő környezetvédelmi ellenőrző rendszert, mivel az a Debreceni Egyetemmel együtt működik, miközben stratégiai megállapodást kötöttek a kínai CATL akkumulátorgyárral. Szerinte a kínaiak nem érdekeltek a környezetvédelmi szempontok betartásában, mert a szennyező módon működés olcsóbb számukra. A városvezetés szavahihetőségét is kétségbe vonta arra hivatkozva, hogy már az ügyben a közmeghallgatásokat a „köz” nélkül tartották meg. 

Az eseményen a Miakő elnöke, Kozma Éva azt hangsúlyozta, hogy tiszta környezet nélkül nincs jövő, ez nem lehet politikai kérdés. „A városvezetés szerint a beruházás gazdasági fellendülést hoz, azonban nem mindegy, hogy kinek” – mutatott rá a Miakő elnöke, aki szerint ez az iparpolitika nem fejlődés, hanem kizsákmányolás, a környezet tudatos kihasználása. Ezért sürgette, hogy tegyék kötelezővé a lakossági népszavazást a hasonlóan nagy helyi beruházások előtt. Szerinte megengedhetetlen, hogy a lakosság feje felett döntsenek olyan kérdésekben, aminek következményeit nekik kell viselniük. 

A Tisza Sziget kapcsolattartója Pap Gyula pedig arról beszélt, hogy ezek a beruházók profitért jönnek Magyarországra. Szerinte nincs szigorú szabályozása az akkumulátorgyárak működésének itthon. 

A Miakő és a Hajdú-Bihar megyei Tisza-szigetek közös tiltakozása 8 kilométernyi séta után kora délután a Debrecen és Mikepércs között található Déli Gazdasági Övezetben folytatódott. Becsléseink szerint mintegy 500 ember érkezhetett a kínai Semcorp üzeme elé, ide csatlakoztak be a mikepércsiek – számolt be a lap. 

Papp Viktor, a Fidesz debreceni közgyűlési frakcióvezetője is reagált a tüntetésre, Facebook-oldalán azt írta: „ahogy eddig is, úgy ma is idegenek jöttek megmondani nekünk debrecenieknek, hogy mit csináljunk". Majd emlékeztetett arra, hogy nem voltak többen a város főterére szervezett tüntetésen, mint pénteken „Debrecen jövőéért tenni akarók”, mikor is több mint 500 ember 450 fát ültetett el az Északnyugati Gazdasági Övezetben.

Rovatok