Facebook-bejegyzésben nyilatkozott Bóka János az Európai Néppártról, Lengyelországról és annak jelenlegi kormányáról.
Bóka János Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy a Sieci lengyel hetilapnak nyilatkozott egyebek között arról, hogy az a koncepció, hogy Brüsszel, illetve az Európai Néppárt kiválaszt valakit, akiről úgy gondolják, hogy megfelel a célkitűzéseiknek – írja az MTI. Ezt követően pedig annak érdekében, hogy ezt a személyt hatalomra juttassák, nyomást gyakorolnak a nem együttműködő kormányokra.
Jogi, pénzügyi, politikai és adminisztratív nyomást gyakorolnak, mindezt annak érdekében, hogy megkönnyítsék a saját jelöltjük hatalomra jutását. Ha ez megtörtént, az új vezetés szabad kezet kap Brüsszeltől, és azt csinálhat a politikai ellenzékkel, amit csak akar – tette hozzá.
Ezt látjuk Lengyelországban, és nem szeretnénk ezt látni Magyarországon is
– hangsúlyozta a miniszter.
Bóka János kifejtette, hogy Lengyelországban a jelenlegi kormány pillanatok alatt hozzájutott az uniós forrásokhoz, és közben az Európai Bizottság hallgat arról, hogy mi is történik az országban. A tárcavezető közlése szerint a kormány mindeközben folyamatos, konstruktív párbeszédet folytat az Európai Bizottsággal jóhiszeműen, a megoldás megtalálásának szándékával.