Index Vakbarát Hírportál

Megújult az Élet Menete Alapítvány

2025. március 5., szerda 19:10

Az Élet Menete Alapítvány 20 év után strukturális és személyi változásokon ment keresztül, miközben továbbra sem férnek hozzá saját Facebook-oldalukhoz. A szervezet hangsúlyozta, hogy a döntéseket az alapítvány érdekeinek figyelembevételével hozták meg. Azt is közölték, hogy minden jóérzésű honfitársukat várják május 11-én a budapesti Élet Menetére.

Az Élet Menete Alapítvány 20 év után fontos strukturális és személyi változásokon ment keresztül – adta hírül közleményében a szervezet.

Megjegyezték, a megújulás célja, hogy „alapítványunk még inkább megfeleljen a változó környezet elvárásainak, és a világ hasonló mozgalmaihoz kapcsolódva tovább erősítse közösségi és oktatási programjait”.

A szervezet vezetése hangsúlyozta, hogy a döntéseket kizárólag az alapítvány érdekeinek figyelembevételével hozták meg.

Elmondták, hogy korábban a kuratórium élére Grósz Andor került, aki Gordon Gábort váltotta.

Udvarias köszönetünket fejeztük ki Gordon Gábornak, aki az elmúlt évtizedekben elkötelezetten szervezte Az Élet Menete Alapítvány programjait, rendezvényeit. Az ő munkája és hozzájárulása meghatározó szerepet játszott a szervezet fejlődésében és sikerében

– áll a közleményben.

A közösségi médiában megjelent bejegyzések, valamint kommentek okán fontosnak tartották megjegyezni, hogy a személyi változásban az alapítói jogok gyakorlóját harmadik fél semmilyen mértékben nem befolyásolta.

Leszögezték azt is, hogy a „kuratórium korábbi elnöke nem magától hagyta ott Az Élet Menete Alapítványt, az alapítványban betöltött tisztségét, hanem az alapítói jogok gyakorlója a kuratóriumi elnöki tisztségéből 2024 december derekán – további két kuratóriumi tag mellett – visszahívta”.

Hozzátették, hogy a döntéseket „kizárólag a visszahívott személyeknek az alapítvány érdekeivel ellentétes vezető tisztségviselői eljárása, valamint részben tevőleges, részben mulasztásban megnyilvánuló következetes magatartása szolgált”.

A közlemény állítása szerint az alapítvány Facebook-fiókját jelenleg is a korábban visszahívott elnök kezeli, annak átadására január 15. volt a határidő, de ez a mai napig nem történt meg.

A szervezet szerint ezzel kapcsolatban több hónapon át tárgyalásokat folytattak, de a korábbi elnök az átadást 2025. december 31-ig megtagadta, amely döntését a közösségi médiában indokolta.

Hangsúlyozták, hogy a változások célja, hogy szervezetük a jelen és a jövő kihívásaira még hatékonyabban reagáljon, és tovább erősítse küldetését: a holokauszt emlékezetének ápolását, az oktatási programok fejlesztését és a társadalmi párbeszéd előmozdítását, miközben ezen változások az alapítvány hatékonyabb működését, átláthatóságának növelését és a stratégiai célok még sikeresebb megvalósítását szolgálják.

Jelenleg elsődleges feladatuknak tekintik a pénzügyi biztonság megteremtését, az eddigi működési költségek szélsőséges csökkentését és az alapítványi működés demokratikus kereteinek bevezetését.

Kiemelték, hogy az alapítvány programjai változatlan színvonalon valósulnak meg, a következő budapesti Élet Menete eseményére 2025. május 11-én kerül sor, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Rovatok