A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki a nevelt lányának két gyermeket is nemzett. A lány anyját kiskorú veszélyeztetésével vádolják.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a vádlottak 2010-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, és két, a nő előző kapcsolatából született, valamint két saját gyermekkel éltek egy beregi kistelepülésen. Megélhetésüket elsősorban a kiskorú gyermekek után járó családtámogatásokból fedezték.
A férfi a tizennegyedik életévét be nem töltött, nevelt lányát heti rendszerességgel szexuális cselekményekre kényszerítette a családi házban, illetve annak udvarán. A kiskorú sértett 2020-ban egy kisfiúnak, 2022-ben pedig egy kislánynak adott életet, akiket a vádlott nem ismert el sajátjának, azonban a családon belül apjukként viselkedett.
A kislány anyja tisztában volt a szexuális erőszakkal, ennek ellenére azt nem akadályozta meg, illetve semmit sem tett annak érdekében, hogy ez megszűnjön. A lány a terhességét jelezte az édesanyjának, aki a férfival együtt rábeszélte arra, hogy a gyermekeket szülje meg, és egészségügyi ellátása során az apa kilétét tagadja le.
A főügyészség a férfit szexuális erőszak minősített esetével, kiskorú veszélyeztetésével, valamint kapcsolati erőszak bűntettével vádolja, a nőnek pedig kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie.
Az ügyészség a férfival szemben 12 év fegyházbüntetést, a nővel szemben pedig 2 év börtönbüntetést indítványoz abban az esetben, ha beismerik tettüket.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható (H., K., Cs., P. 18:00–22:00, K. 8:00–12:00, Sze. 12:00–14:00) a 06-80-505-101-es telefonszámon. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.