Index Vakbarát Hírportál

Bombariadó miatt kiürítettek egy iskolát Budapesten

2025. március 14., péntek 11:05

Péntek reggel bombariadó volt egy VII. kerületi technikumban, az intézményt kiürítették, valamint megkezdték az épület átvizsgálását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette az információt, megjegyezve, hogy nem érkezett megkeresés az iskola vagy a fenntartó részéről a diákok és a dolgozók elhelyezésével kapcsolatban.

„Egy VII. kerületi technikumban fél kilenc felé egy újabb bombariadót jelentettek be” – írta a Telex egyik olvasója péntek reggel. Az információt a Budapesti Rendőr-főkapitányság is megerősítette.

A kerületi rendőrkapitányság tájékoztatása alapján a Wesselényi utca 38. szám alatti BGSZC II. Rákóczi Ferenc Technikumban bombafenyegetés miatt már megtörtént az iskola kiürítése, és jelenleg az épület átvizsgálása zajlik

– közölte a BRFK, megjegyezve, hogy az önkormányzathoz nem érkezett megkeresés az iskola vagy a fenntartó részéről a diákok és a dolgozók elhelyezésével kapcsolatban.

A bombafenyegetések száma a korábbiakhoz képest jelentősen emelkedett 2025-ben. Január 23-án összesen 313 iskola kapott bombafenyegetést Magyarországon, de végül robbanószerkezetet egyik intézményben sem találtak a tűzszerészek. Egy héttel később, január 31-én ismét több iskolában volt bombariadó: az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 44 intézmény – 13 budapesti és 31 vidéki – kapott fenyegetést hasonló tartalmú iszlamista üzenettel, mint egy héttel korábban.

Rovatok