Szolnokon felsővezetéki hiba miatt jelentős késések és pótlóbuszos átszállás várják az utasokat.
A Szolnok–Budapest közötti járatoknál jelentősen, akár egy órával hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítani, mert Szolnokon átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok az újszászi, valamint a ceglédi vonal felé felsővezetéki hiba miatt – olvasható a Mávinform Facebook-bejegyzésében.
A fennakadások miatt a közösségi oldalakon több olyan bejegyzés is megjelent, melyeknek szerzői valamilyen március 15-ei pártrendezvényre utaztak volna a fővárosba, esetleg Budapestről indultak volna vissza vidékre. A Facebook-oldalakon a hvg szerint többen is jelezték, hogy a Tisza Párt rendezvényére szerettek volna eljutni, míg olyanok is akadtak, akik a miniszterelnök ünnepi rendezvényéről igyekeztek volna haza.
A Hatvan–Szolnok közötti S820-as vonatok, valamint a Vámosgyörk–Szolnok közötti személyvonatok csak Újszászig közlekednek, és onnan fordulnak vissza. Újszász és Szolnok között pótlóbuszok közlekednek. A pótlóbuszok a vasútállomás előtti térről indulnak.
Az újonnan bevezetett forgalmi rend:
A Szolnokról 12:07-kor a Keleti pályaudvarra induló Z60-as vonat (3335) nem közlekedik.
Frissítés (16:32)
„Közel 50 munkatársunk zuhogó esőben végzett, megfeszített munkájának köszönhetően 16:20-kor újraindult a vasúti forgalom Szolnoknál, így tisztelt utasainknak már nem kell pótlóbuszokra átszállniuk, hogy úticéljukat elérjék” – közölte a MÁV. Felhívták azonban a figyelmet, hogy az esti órákig továbbra is hosszabb menetidőre, esetenként 15–25 perces késésekre és rövidebb útvonalon közlekedő járatokra kell számítani.
„Az Országos Haváriaközpont a hibaelhárítás időszaka alatt nem kevesebb, mint 25 buszt állított szolgálatba, hogy a budapesti ünnepi eseményekre igyekvő és onnan hazatérő családok számára minél gyorsabb továbbutazást tudjunk biztosítani. Köszönjük utasaink türelmét és támogatását” – írja közleményében a MÁV.