Meghosszabbította T. Róbert letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája. A gyanú szerint a férfi még 2023-ban ölte meg akkori párját, a védőt bocsánatkérésre kötelezte a törvényszék.
Kedden délelőtt T. Róbertet, a 2023-as angyalföldi emberölés gyanúsítottját bilincsben vezették elő a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elé, hogy a kényszerintézkedéséről döntsenek. A védő, dr. Somos Zoltán elmondása szerint a letartóztatását meghosszabbították, ellene pedig nem is fellebbeztek, mert védence pontosan tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat az ügyben, a letartóztatásban töltött napok pedig beszámítanak majd a jogerős ítéletbe.
Korábban dr. Somos Zoltánt a Fővárosi Törvényszék marasztalta el, amiért ítéletük szerint megsértette az áldozat kegyeleti jogát, így bocsánatkérésre kötelezték.
A polgári bíróság megállapítása szerint a sértettel és az üggyel kapcsolatosan nyomozati szakban tett nyilatkozatom a tényszerűség érzetét erősítette, és negatívan befolyásolta a sértett társadalmi megítélését, megsértve ezzel kegyeleti jogát. Ezért családjától bocsánatot kérek
– jelentette ki a bíróság épülete előtt Somos Zoltán.
A nyomozás határideje idén júliusban lejár, így hamarosan megkezdődhet a vádemelési eljárás T.-vel szemben, majd bíróság elé állhat.
Mint ismert, Budapest XIII. kerületében, egy Véső utcai lakásban 2023. július 13-án éjjel holtan találtak egy fiatal nőt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett miatt rendelt el nyomozást, a feltételezett elkövető T. Róbert ellen elfogatóparancsot adtak ki. A hajtóvadászat eredményeként a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói öt nappal később, a III. kerületben fogták el, a Hotel Római romjai között bujkált az egyenruhások elől.
Sajtóinformációk szerint azért gyilkolhatta meg akkori kedvesét, mert szakítani akart vele. Először azt gondolták a hatóságok, T. Róbert féltékenységből ölte meg a 27 éves nőt, ugyanis az áldozat egyik ismerőse azt állította, a férfi nagyon féltékeny és birtokló volt a kapcsolatuk alatt. A valódi indokot ő maga mondhatta el a nyomozóknak, miután elfogták. Az emberölésnél nemcsak a kés, hanem a kalapács használata is kísértette T. Róbertet. Az áldozat holttestén pedig találtak olyan sérüléseket, amelyek arról árulkodtak, hogy be is vetette ezt az eszközt.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon. Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)