Index Vakbarát Hírportál

Egy DK-s képviselő, a füstgyertyától megijedve, tévedésből megszavazta a Pride betiltását

2025. március 18., kedd 20:19

Váratlan fordulat a parlamentben: momentumos füstgránátok közepette a DK-s Komáromi Zoltán véletlenül a kormánypártokkal szavazott a Pride betiltása mellett. A képviselő ijedtében nyomta meg az igen gombot, pártja már kérte a jegyzőkönyv módosítását – a tévedés azonban nem befolyásolta a végeredményt.

Kedden a kormánypártokkal együtt szavazott Komáromi Zoltán, a DK képviselője a parlamentben, amikor a Pride betiltásáról kellett nyomni a gombot. A szokatlan szavazási mintázat mögött azonban nem politikai pálfordulás, hanem egy váratlan incidens állt – szúrta ki a hvg

A Demokratikus Koalíció magyarázata szerint éppen Komáromi mellett robbant egy füstgyertya a szavazás pillanatában, ezért ijedtében véletlenül nyomott igent. A párt közölte, hogy már beadták a helyesbítési kérelmet a jegyzőnek, így később javítani fogják a jegyzőkönyvben Komáromi szavazatát.

A téves szavazat egyébként nem befolyásolta a javaslat elfogadását, anélkül is megvolt a szükséges számú voks. Az Országgyűlés végül 136 igen és 27 nem szavazattal fogadta el a Pride betiltását lehetővé tevő kormánypárti előterjesztést, amiből a helyesbítés után 135 igen szavazat lesz.

A DK képviselője attól ijedt meg, hogy momentumos képviselők tiltakozásként füstgránátot eregettek a voksolás előtt. A drámai jeleneteket „Nem hagyjuk!” skandálás és masszív füstfelhő kísérte, ám ez sem akadályozta meg a javaslat elfogadását.

Rovatok