Az Országgyűlés keddi ülésén, kivételes eljárásban tárgyalták a képviselők a gyülekezési jogot érintő, a Pride-ot tiltó javaslatot. A kormánypártiak a gyermekvédelemmel érveltek az előterjesztés mellett, több ellenzéki képviselő éles kritikát fogalmazott meg, ugyanakkor a kormánykritikus oldalon is vannak olyan pártok, amelyek támogatják a korlátozást.
Hétfő reggel megjelent az Országgyűlés honlapján „A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról” szóló kormánypárti javaslat.
Orbán Viktor miniszterelnök idei évértékelő beszédében fogalmazott úgy, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével, „kidobott pénz és idő”. A frissen benyújtott, kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki azzal, hogy
tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.
A javaslat azt is rögzíti, „a gyermekek védelme egyúttal szükségessé teszi, hogy a jogalkotó arról is határozzon, hogy tilalmazott annak a magatartása is, aki a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart meg, illetve ilyen gyűlésen – a rendőrségnek a gyűlés helyszínen megtett, a gyűlés tilalmazott jellegéről való kifejezett tájékoztatása ellenére – részt vesz”.
A visszaélések elkerülése érdekében e magatartásokat a módosítás szabálysértéssé minősíti azzal, hogy a szabálysértésért pénzbírság szabható ki az elkövetővel szemben, amit adók módjára behajtandó köztartozásként kell végrehajtani, az így befolyt összeget pedig a gyermekvédelem céljaira kell fordítani.
A törvényjavaslat szerint jogosult a bíróság, a szabálysértési hatóság és az előkészítő eljárást folytató szerv szabálysértés esetén folytatott eljárásban a rendelkezésére álló vagy általa rögzített arcképmás felhasználásával szabálysértést elkövető személyazonosságának megállapítása, valamint ellenőrzése érdekében az arcképelemzést végző szerv arcképelemző tevékenységét igénybe venni.
Az előterjesztői felszólalást Dunai Mónika tartotta. A kormánypárti képviselő kifejtette: „A Fidesz- és a KDNP-frakciók elkötelezettek a családok támogatása és a gyermekek jogainak maximális védelme mellett. A gyermekek egészséges testi, lelki fejlődéséhez való joga mindent meg kell előzzön. A most tárgyalt törvényjavaslat ezt a célt szolgálja, elfogadásával tovább erősödnek a gyermekek egészséges testi-lelki fejlődéséhez való jogai. A módosítás a gyermekek védelméről szól, minden más értelmezése hamis.”
Dunai Mónika szerint ezzel „biztosítható, hogy Magyarország területén csak olyan gyűlés legyen megtartható, amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogára”.
Nem az emberek magánéletébe avatkozunk be, Magyarországon mindenki úgy éli a magánéletét, ahogy óhajtja, de a gyermekek védelme mindenekfelett áll
– szögezte le Dunai Mónika.
Répássy Róbert kiemelte, a kormány az előző években számos intézkedést hozott a gyermekek védelme érdekében. Az államtitkár elmondta, a módosítást szükségesnek tartják, mert biztosítható, hogy Magyarország területén csak olyan gyűlés legyen megtartható, amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, lelki, szellemi, erkölcsi fejlődéshez való jogára.
Gy. Németh Erzsébet kijelentette, „mindig meg tud lepni, tizenöt év után is, hogy hogyan gondolkodik a Fidesz a gyermekvédelemről, a gyermekekről”.
Ha a gyülekezési jog korlátozásától várja a Fidesz, hogy megvédi a gyermekeinket, akkor nagyon rossz úton jár. Különösen meglepett, hogy Dunai Mónika, aki ugyanúgy pedagógus, mint én, nem is érti azt, amiről itt ma szó van
– szúrt oda a DK-s képviselő a kormánypárti politikusnak, hozzátéve: „A gyermekeinket nem azzal tudjuk megvédeni, hogy egyes kisebbségek jogait korlátozzuk, vagy azoknak a gyülekezési jogát korlátozzuk, akik nem ugyanazt vallják Magyarországról, mint önök.”
Gy. Németh Erzsébet úgy látja, a kormány érdemben semmit nem tett a gyermekek védelme érdekében, ellenkező esetben jelentős forrásokat csoportosítanának át ezekre a területekre.
A Fidesz vezérszónoka Hegedűs Barbara volt, aki többek között kifejtette: a gyülekezési törvényben a javaslat a tiltási okok körét egészíti ki a gyermekvédelmi törvény által egyébként is tilalmazottakkal, kizárólag a gyermekek jogai védelme érdekében.
Fontos leszögezni, a törvényjavaslatnak nem célja az emberek magánéletébe való beavatkozás. Az Alaptörvényben rögzített kötelezettségünk a gyermekek testi, lelki, szellemi, erkölcsi fejlődésükhöz való garanciák megteremtése, önazonossághoz való joguk védelme
– rögzítette Hegedűs Barbara.
Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció vezérszónoka úgy vélekedett: „Olyan törvényjavaslat fekszik itt előttünk, ami a kormány politikai bunkósbotja a vele egyet nem értők ellen. Ennek nem más a célja, mint hogy megfélemlítse, megbüntesse, eltántorítsa azokat, akik nem értenek egyet a kormánnyal.”
A DK-s képviselő szerint a javaslat „se nem demokratikus, se nem szabad országot teremtő, ez abba a folyamatba illeszkedik, amit évek óta a kormány vezet elsősorban az LMBTQ-közösség ellen. Egy életeket tudatosan tönkretevő, szemét, aljas politikai meccs és trükk, amit művelnek.”
Sebián-Petrovszki László úgy értelmezte a helyzetet, hogy betilthatnak „minden olyan rendezvényt, amire a kormány rá tudja sütni, hogy a gyermekek jogait sérti. Egy gumi jogszabállyal lehetővé teszik a kormánynak, hogy bármilyen rendezvényt betiltson. Kriminalizálni és megfélemlíteni akarják azokat, akik a kormánnyal politikailag nem értenek egyet, és hajlandók utcára menni, tüntetni, rendezvényt szervezni. Nem csak a Pride-ról szól ez, minden egyéb olyan rendezvényre rásüthető lesz, ami a kormány szándékaival ellentétes.”
Születésem óta meleg vagyok, melegként élem az életem. Az én gyermekkorom a ’80-as évekre, a tinédzserkorom a ’90-es évekre esett. Nem láttam meleg embert, nem volt a médiában meleg tartalom, nem volt Pride, mégis meleg lettem, valószínűleg Szájer József ugyanezt tudja elmondani. Nem úgy működik a világ, ahogy önök ezt itt előadják
– fogalmazott Sebián-Petrovszki László, kijelentve: a törvény jogfosztó, valamint sérti az alapjogokat, a gyülekezési jogot, a diszkrimináció tilalmát és a személyes adatok védelmét, ráadásul uniós eljárások is lehetnek belőle.
A DK-s képviselő úgy látja, ez lehet az első lépés az Európai Unióból való kilépésünk előkészítésére. Orbán Viktor kormányfő március 15-i beszédében viszont hangsúlyozta: „Az orvosság nem az, hogy hátat fordítunk az EU-nak, épp ellenkezőleg, nem kifelé, hanem befelé kell mennünk, elfoglaljuk és megváltoztatjuk. Brüsszelben is fordul majd a történelem, eljön az idő, és minden számlát kiegyenlítünk.”
Vejkey Imre kiemelte, hogy a gyermekek minden eddiginél erősebb törvényi védelmet kapnak.
Hallottuk a mai gyurcsányi propagandát, hallottuk élőszóban, hallottuk bekiabálással. Mi a szirénhangok ellenére Alaptörvénybe foglaljuk, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való védelemhez
– tette világossá a KDNP-s képviselő, jelezve: látják, hogy „a Brüsszel, Strasbourg, Soros triumvirátus és magyar csatlósai vissza akarják vonatni a már eddig meghozott gyermekvédelmi törvényeinket is. Mi ezt nem tudjuk elfogadni, inkább további lépéseket teszünk a gyermekvédelem területén.”
Nacsa Lőrinc arról beszélt, hogy a gyermekek jelentik a nemzet jövőjét, magyar gyermekek nélkül nem lesz magyar jövő.
Megfélemlítésről és kriminalizálásról beszélnek, szó sincs ilyesmiről. A gyermekek védelméről van szó
– húzta alá a KDNP-s képviselő.
Kunhalmi Ágnes azzal kezdte felszólalását, hogy a Fidesz az elmúlt hetekben szintet lépett, Orbán Viktor folyamatosan „a magyarok szabadságára hivatkozva folytatja az alapvető emberi jogok és szabadságjogok korlátozását”.
Az MSZP-s képviselő a Pride mellett Orbán Viktor március 15-i beszédére és a poloska fogalom használatára is kitért, úgy látja, hiába próbálják máshogy magyarázni, „világos volt Orbán Viktor politikai célja: eltörölni mindenkit, aki nem ért vele egyet, aki kritikával meri illetni, vagy veszélyezteti az ő politikai hatalmát”. Kunhalmi Ágnes szerint Orbán Viktor kijelentése „rémes és tragédiákkal teli történelmi időszakokat idéz. Akik eddig a történelemben kártevőknek neveztek politikai ellenfeleket, idővel újabb és újabb határokat léptek át, nem megriadva a fizikai erőszaktól sem.” Kunhalmi Ágnes megemlítette a holokausztot is, közölve a kormánypárti képviselők irányába, hogy „szégyelljék magukat, van elszámolnivalójuk a magyar zsidóság előtt”.
A Pride tiltása nem csak az LMBTQ-közösséget érinti. Súlyosan diszkriminálnak egy olyan társadalmi kisebbséget, amelynek létezése végigkíséri a történelmet. Korlátozzák a szólás- és gyülekezési szabadságot, amiért korábban önök is kiálltak. Ma Pride, holnap bármelyik megmozdulást betilthatják politikai érdekekből és hatalomféltésből
– vélekedett Kunhalmi Ágnes, azzal folytatva, hogy sajnálja a kormánypárti képviselőket a Hunyadi-sorozat leszbikus jelenete miatt. „Az ereszcsatornákon lecsúszni nem gáz önök szerint? Nem hat a gyerekekre? Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki, aki ilyen törvényeket hoz?” – tette fel a kérdést a szocialista képviselő.
Ander Balázs elárulta, a Jobbik frakciója támogatja a javaslatot. A politikus a Jobbik egyik szervezeti vezetőjének levelét felolvasva arról beszélt, hogy a Pride árt a melegeknek, ez a szintű exhibicionizmus táptalajt ad az ellenszenvnek.
Kontraproduktív, különösen, ha azt a sok-sok provokációt is tekintetbe vesszük, ami az elmúlt évtizedekben megfigyelhető volt. Tegyük fel azt a kérdést is, hogy a Pride a véleménynyilvánítást jeleníti meg, vagy valami egészen más célt is szolgál? Nem csupán véleménynyilvánításról van szó, hanem identitáspolitikai térfoglalásról, agresszív progresszív nyomulásról
– mondta Ander Balázs, jelezve, hogy kritikáik is vannak a javaslattal szemben „a digitális megfigyelő állam kiterjesztése” miatt. A politikus azt a kérdést is feltette: „A gyermekvédelmet attól teszik függővé, hogy visszahívnak egy nagykövetet?”
Novák Előd felszólalásában kijelentette:
Végre. Nem 24 óra alatt nyomják át ezt a törvényjavaslatot, ahogy azt a balliberális pártok mondják, hanem évek óta küzdünk azért, hogy rákényszerítsük a kormánypártokat erre a lépésre. Hosszú volt a küzdelem, de eljutottunk oda, hogy a miniszterelnöki bejelentés nyomán úgy tűnik, meghátrálnak. Kínosan figyeltek arra, hogy ne szó szerint vegyék át a Mi Hazánk javaslatát, mint a készpénzhasználati jog esetén.
A Mi Hazánk politikusa azt állította: „A homoszexuális propagandafelvonulást támogató Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt mögé beálló Fidesz fordulatára azután került sor, hogy néhány héttel korábban kutatócéggel telefonon kérdezték az embereket: Szívesebben szavaznak-e a Fideszre, ha betiltanák a Pride-ot?”
Novák Előd úgy fogalmazott: „Elvtelen szavazatszerző helyezkedésről van szó, nem kiszámítható gyermekvédelemről. Nem egyértelmű a kormány pálfordulása, mindeközben rehabilitálják Szájer Józsefet, megmondóember lesz gangbang Jóska. A Hunyadi-filmből is ömlik ránk többek között egy öncélú leszbikus jelenet keretében ez a propaganda.” A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy szivárványos zászló is kerülhet az iskolákra, óvodákra, pedig erre vonatkozó tiltó javaslatot szintén benyújtott.
Szabó Rebeka szerint nem könnyű megszólalni „ez után a fantasztikus beszéd után”.
A mai törvényjavaslat egy olyan határátlépés, amivel megérkeztünk a leplezetlen autokráciába. Ez valóban új korszakot jelent. Ez a nyílt putyinizálódás és fasizálódás útja, de facto a Mi Hazánk kerül kormányra
– közölte a Párbeszéd – Zöldek képviselője, hozzátéve: „Annyira örül Novák Előd ennek a módosításnak, még a pulpitusra is kirohant, hogy ott újságolja el a híveinek a középkori gondolatokat. Talán csak a ’40-es években lehetett hasonlókat hallani ebben a házban.”
Szabó Rebeka kitért Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédére is, az ellenzéki politikus úgy látja, a poloska kifejezés használatával „a ’40-es évek sárga csillagát idézték fel”.
Tordai Bence úgy gondolja: „A legkevésbé sem a gyermekvédelemről szól a javaslat, még csak nem is a Pride-ról, hanem a gyülekezési jogról, az egyik legfontosabb demokratikus alapjogunkról. Arról szól, hogy Magyarország átlép-e egy diktatúrába.”
Azt akarják, hogy ami a Fidesz számára kellemetlen politikai célú vagy értéktartalmú megnyilatkozás, az ne hangozhasson el, vagy ha elhangzik is, ne lehessen közönsége
– értelmezte a javaslatot a Párbeszédből kilépett képviselő.
(Borítókép: Az Országház épülete. Fotó: Szollár Zsófi / Index)