A gyülekezési törvény módosítása után a Momentum szervezett tüntetést a Kossuth Lajos térre. A demonstráción felszólalt Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője, Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke, valamint Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is. A BKK Info azt írta, demonstráció miatt lezárták a Margit hidat a Jászai Mari térnél. Több órás patthelyzet alakult ki, a tüntetők sokáig nem mozdultak. Végül a rendőrség igazoltatni kezdte az úttesten tartózkodó személyeket, aminek hatására többen elhagyták a helyszínt. 22 óra után újraindították a forgalmat a Margit hídon. A helyszínről jelentkeztünk.
Az Országgyűlés többsége kedden sürgősségi eljárásban, feszült vita után megszavazta a gyülekezési jogot érintő, a Pride-ot korlátozó, tiltó javaslatot. A szavazás botrányba fulladt, amikor momentumos képviselők, valamint Hadházy Ákos füstgyertyákat gyújtottak az ülésteremben. Kocsis Máté később közölte, hogy a momentumos akció után „a Covidot alig túlélő képviselőtársunk, Bányai Gábor sürgős orvosi ellátást kapott”.
A Momentum A gyülekezés alapjog – álljunk ki a szabadságunkért címmel szervezett demonstrációt kedd délutánra a Kossuth Lajos térre. Tompos Márton, a párt elnöke a Tisza Pártot, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, a Szikra Mozgalmat, valamint a Második Reformkort is meghívta a tüntetésre, de hiába.
A tüntetésen felszólalt Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke, aki a fideszes képviselőket bírálta, és ellenállásra buzdított. Hadházy Ákos független képviselő is csatlakozott a demonstrációhoz, és beszéde után arra kérte a tüntetőket, hogy vonuljanak a Margit hídhoz, ahol a rendőrség megakadályozta a hídra jutásukat, ami jelentős közlekedési fennakadásokat okozott. Több órás patthelyzet alakult ki, a tüntetők sokáig nem mozdultak. A rendőrség igazoltatni kezdte az embereket, és végül 22 óra után újraindították a forgalmat a Margit hídon.
17:00 A tüntetés hivatalos kezdési időpontjára nem sikerült megtölteni a Kossuth Lajos teret. A téren felállított színpadon három politikus mond majd beszédet: Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője, Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke, valamint Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
17:15 Varsányi Áron, a Momentum szóvivője kezdésként a „putyini Oroszországban” üdvözölte a résztvevőket.
17:25 Lőcsei Lajos arról beszélt, hogy sok mindent látott az elmúlt három évben, de „ma a fideszes senkiházi trógerek semmibe vették, amit a szüleink építettek”. A politikus hangsúlyozta, mindig kiállt a szabadságért, az egyenlőségért, a testvériségért. A Momentum alelnöke szerint nagyon fontos, hogy összefogjanak, „nem hagyhatjuk, hogy ezek a helytartók további jogfosztásokat tegyenek”. A politikus úgy látja, hű maradt az esküjéhez, de nem tudták megakadályozni a jogtiprást. Lőcsei Lajos más ellenzéki politikusokat úgy jellemzett, hogy „magukat ellenzékinek valló senkiházi trógerek”. A Momentum képviselője végül ellenállásra buzdított.
Nem hagyjuk, nem hagyjuk
– skandálták válaszul a tüntetők.
17:35 Bedő Dávid azokhoz szólt, akik most nincsenek itt: „Nincs hova hátrálnunk, egyszer meg kell vetnünk a lábunkat, és azt kell mondanunk, hogy ami elég, az elég.” A Momentum frakcióvezetője szerint tizenöt éve érzik, hogy egyre kevésbé tartoznak ide, de az elmúlt egy hónapban egyre inkább durvul a rendszer, és további jogfosztások jönnek, amíg hagyják.
Mocskos Fidesz, mocskos Fidesz
– skandálták közben a tüntetők.
Bedő Dávid kijelentette: „A fasizmus akkor is fasizmus, amikor nem táborokba zárnak embereket, hanem a négy fal közé.” A politikus elárulta, létrehoznak egy alapot, amivel mindenkit segítenek, akit megbírságolnak a Pride-on.
17:56 Hadházy Ákos jó hírnek azt nevezte, hogy „a hatalom számai szerint is van félnivalójuk, nem bíznak a propagandagépezet erejében”. A független képviselő úgy értelmezte a törvénymódosítást, hogy „nincs elég rendőr, lehetnek olyan tüntetések, amihez nem lesz elég rendőr”. A képviselő úgy látja, hogy ez nem Pride-törvény, hanem „demokráciaellenes törvény”, egy ugrás „a demokrácia maradékából a diktatúrába”.
A politikus arról is beszélt, kulcskérdés, hogy tudnak-e, lehet-e tömeget összehozni a valódi választás, a tisztességes játékszabályok érdekében. Hadházy Ákos hangsúlyozta, hogy el kell menni a Pride-ra, ha sokan lesznek, az fontos pillanat lesz. Második teendőként azt jelölte meg, hogy nem kell félni.
Nem félünk, nem félünk
– skandálták a tüntetők.
Hadházy Ákos harmadik feladatnak nevezte, hogy komoly tömegekkel kell kikényszeríteni a valódi választások feltételeit. A képviselő azt kérte a tüntetőktől, hogy menjenek a Margit hídra.
Varsányi Áron közölte, hogy a demonstráció hivatalos része véget ért, de a tüntetők jelentős része elindult a híd irányába.
18:06 A tüntetők megérkeztek a Margit híd Pesti hídfőjéhez, és elzárták a hidat, a közlekedés megállt, sok autó a hídon áll, egy villamos nem jut fel a hídra.
18:13 A Margit híd Pesti hídfőjénél a hídon rendőrsorfal állt fel, nem lehet feljutni a hídra. A BKK Info is közölte, hogy a demonstráció miatt nem közlekedik a 4-es és a 6-os villamos az Oktogon M és a Széll Kálmán tér M között.
18:22 Patthelyzet alakult ki a Pesti hídfőnél, a hídra továbbra sem lehet feljutni, viszont a tüntetők egyelőre a másik irányba sem indultak el. „Elegünk van, elegünk van” – skandálják.
18:26 A rendőrök hangosbemondó segítségével arra szólították fel a tüntetőket, hogy fejezzék be a jogsértő magatartást. A demonstrálók pfujolással reagáltak.
18:50 A tüntetők nem mozdulnak a Margit hídtól, néha skandálnak, de nyugodt a helyzet. Az emberek a Nemzeti dalt szavalják.
20:06 Bár sokan hazamentek, de a tüntetők jelentős része nem mozdul a Jászai Mari térről, dobolnak és skandálnak. A Margit híd továbbra is le van zárva. A police.hu számolt be arról, hogy a rendőrök felszólították a résztvevőket, hogy hagyjanak fel a jogellenes magatartással.
20:56 A Margit hídon továbbra is farkasszemet néznek egymással a tüntetők és a rendőrök. A demonstrálók néha skandálnak, miközben Szabó Bálint volt szegedi képviselő trombitán fújja az ütemet.
21:34 A korábbi helyzethez képest, amelyből némi lökdösődés is kialakult, már távolabb állnak egymástól a tüntetők és a rendőrök.
21:48 A rendőrök több, az úttesten tartózkodó személyt is igazoltatnak, aminek hatására az eddiginél gyorsabb ütemben kezdték elhagyni a helyszínt a tüntetők. „Ne menjetek el” – skandálják néhányan. A BRFK közölte, hogy két embert előállítottak.
22:13 A rendőrök 22 óra után pár perccel újranyitották a forgalmat a Margit hídon, a tüntetők túlnyomó többsége elhagyta a helyszínt.
Hadházy Ákos a Facebook-oldalán egy videót posztolt az eseményről, amihez a következőket írta: „Ma a Margit hídon megmutattuk, mit kell tennünk azért, hogy megállítsuk a kormány aljasságait. A feladat egyszerű: legközelebb sokkal többen kell eljönnünk, és akkor tovább is maradunk.”
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)