A bajai nyomozók és a vármegyei kommandósok egy szekrényajtót kinyitva azt gondolhatták, hogy egy világok közötti átjárót fedeztek fel. Pedig „csak” egy marihuánaültetvényre akadtak.
„Átjáró Narniába – avagy nem minden szekrény, ami annak látszik” címmel adta ki közleményét a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy hetek óta tartó drograzzia egyike után.
A Bajai Rendőrkapitányság emberei a vármegye kommandósainak segítségével április 2-án az utcán fogtak el egy dílert, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.
A 42 éves bajai lakos néhány hónapja rendszeresen adott el marihuánát több embernek. A nyomozók átkutatták a férfi lakását, ahol bruttó 52 gramm kábítószergyanús fehér port, bruttó 7 gramm növényi származékot és 400 ezer forint készpénzt foglaltak le.
A díler elfogásával egy időben egy hercegszántói tanyát is ellenőriztek a rendőrök, ahol a házhoz tartozó melléképületben egy profi módon felépített, külön napelemrendszerrel működtetett kannabiszültetvényt találtak egy szekrény mögé rejtve.
A nyomozók 19 tő kannabisznövényen kívül bruttó 1650 gramm kábítószergyanús zöld növényi anyagot, bruttó 20 gramm gyantaszerű kábítószergyanús anyagot és bruttó 13 gramm kábítószergyanús növényi port foglaltak le. A tanyán egy 33 éves férfi élt. A gyanú szerint a bajai díler tőle szerezhette be a tiltott anyagot.
A két férfit a Bajai Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették.