Összehangolt körözési akciót tartott a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési osztálya. Olyan bűncselekmények miatt adtak ki elfogatóparancsokat, mint pénzmosás, lopás, csalás és testi sértés.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya harmadik alkalommal tartott összehangolt körözési akciót, amelyben a VII. és XV. kerületi rendőrfőkapitányságok mellett a Közrendvédelmi Főosztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály is részt vett.
A police.hu közleménye alapján a nyomozók kéthetes elemző munkája 2025. április 14. és 28. között tartott és összesen 668 körözési eljárást vizsgáltak ki, valamint 39 sikeres rendőrsi intézkedés történt, amiből 27 elfogás.
Az elfogatóparancsok alapjául szolgáló bűncselekmények széles skálán mozogtak:
Egy esetben valaki kábítószer-kereskedelem miatt kiszabott nyolcéves börtönbüntetés elől menekült, míg egy másik férfi az ágy alá bújt el, mert ott nem találja meg a rendőrség – tévedett. Valamint egy harmadik személyt telefonon bírtak jobb belátásra, aki önként jelentkezett a rendőrségen, hogy megkezdje egyéves börtönbüntetését.