Több mint 30 millió forintból készít trollszobrot Hódmezővásárhelyre Thomas Dambo dán művész. A döntést egy hosszú vita előzte meg a város közgyűlésén. A Mindenki Magyarországa Mozgalom szerint az alkotás rengeteg turistát vonzana a településre.
Egy trollt mintázó szobor kerül hamarosan a hódmezővásárhelyi Kása-erdőbe. A szobrot egy dán művész, Thomas Dambo készíti el, akinek a munkásságát akkor ismerte meg a város polgármestere, Márki-Zay Péter, amikor meglátogatta Dániában élő fiát – írja a Délmagyar.
A közgyűlés több mint egy órán keresztül vitázott a szoborról. A polgármester vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom azzal érvelt, hogy az alkotó szobrai a világ minden tájáról vonzzák a turistákat.
A város fideszes képviselői ellenezték a szobrot, miszerint az nem kapcsolódik a város identitásához. Egy másik érvelés szerint a városlakókat is meg kellene kérdezni, mennyire tartják fontosnak az alkotást, valamint segítsék anyagilag a létrejöttét.
Végül 32 millió forintot szavaztak meg a hulladékból készülő alkotás költségeire. Thomas Dambo trolljai 60 millió forintba kerülnek, azonban a hódmezővásárhelyit 20 millió forintért vállalja, emellett 12 millió forintot biztosítanak egyéb költségekre, logisztikára, személyi segítségre, engedélyekre, szállításra, gépekre, eszközökre, műhelyre.