Index Vakbarát Hírportál

24.hu: siófoki nyaralója miatt indult végrehajtás Schadl György ellen

2025. május 5., hétfő 09:00

Újabb információk láttak napvilágot Schadl György siófoki nyaralójával kapcsolatban, ahol az egykori bírósági végrehajtó február óta a házi őrizetét tölti. Kiderült, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke a somogyi kormányhivatal 2022-es határozata ellenére nem bontotta vissza a jogszerűtlenül kibővített nyaralót, ezért a hivatal még 2023-ban a NAV végrehajtóihoz fordult. Az ügyben az adóhatóság is megszólalt.

Végrehajtást kezdeményezett a Somogy Vármegyei Kormányhivatal a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Schadl György és felesége ellen, mert nem voltak hajlandók önként visszabontani azt a szabálytalanul kibővített siófoki luxusnyaralót, ahol a végrehajtók volt elnöke a házi őrizetét tölti – közölte hétfői cikkében a 24.hu. Schadl György másfél éve került bűnügyi felügyeletbe, előtte letartóztatásban volt, a siófoki nyaraló ez év februárja óta a házi őrizetének a helyszíne.

A balatoni üdülővel a Schadl–Völner-büntetőper vádiratában külön vádpont foglalkozik. „Az épület átalakítása eltér az engedélyezett tervtől, valamint annak kerítése is szabálytalan. Az épülethez kapcsolódó fedett terasz beépített területnek minősül, így az ingatlan beépítése a megengedett beépítési százalékot jelentősen meghaladja” – olvasható az ügy nyomozati irataiban.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint 2022 januárjában építésrendészeti eljárást kezdeményeztek, amelyben megállapították, hogy az üdülőépület bővítése jogszerűtlenül és szakszerűtlenül történt. Előírták, hogy az épület alapterületét és magasságát vissza kell állítani, de mivel ennek nem tettek eleget,

így a hatóság 2023 februárjában elrendelte a döntés végrehajtását.

Az eljárással az illetékes adóhatóságot keresték meg, a hivatal közölte, hogy annak állapotáról nem rendelkeznek információval. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jogszabályokra hivatkozva nem nyújtott bővebb tájékoztatást, de megjegyezték, hogy „az életveszéllyel nem fenyegető eljárásokban az önkéntes teljesítéses szakasz a kötelezettség jellegétől függően akár évekig is elhúzódhat”.

Schadl Györgynek a lehallgatott telefonbeszélgetések szerint egymillió forintot is megért, hogy ne kelljen visszabontani az épületet, végül a kormányhivatal munkatársának 500 ezer forintot ajánlott fel a kivitelező. Az ügyintéző elfogadta az ajánlatot, az iratokhoz egy régi fényképet csatoltak, amelyen nem látható a szabálytalanság, így az épület megkapta az engedélyt. Schadl György tagadta a történteket, a kivitelező és a kormányhivatali dolgozó az előkészítő ülésen beismerte a vádakat, így őket jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték.

Mintegy négy éve húzódik a Schadl–Völner-ügy

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke, Schadl György mellett Völner Pál volt igazságügyi államtitkár a korrupciós büntetőper másik fővádlottja, 2021 nyaráig legalább 83 millió forintot kapott a volt bírósági végrehajtótól. Az ügyészség megállapította, hogy Schadl György hét társával együtt megállapodott abban, hogy elérik, önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, ezért cserébe osztalékot ajánlott fel végrehajtói irodájuk működéséből. Hat végrehajtó beismerte a bűncselekményt, őket jogerősen elítélték. Összesen több mint 924 millió forintot szerzett Schadl György a végrehajtóktól.

A volt bírósági végrehajtót és feleségét 2021. november 5-én fogták el a Ferihegyi repülőtér parkolójához vezető úton. A rendőrök több millió forintot és két diplomata-útlevelet foglaltak le tőlük. Később az eljárás során hatalmas vagyont foglaltak le a házaspárnál, aminek részbeni elrejtése miatt emeltek vádat Schadl felesége ellen is. A két fővádlott ellen korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt emeltek vádat. Schadl Györgyre tíz év, míg Völner Pálra nyolc év börtönt kértek beismerés esetére.

Előbbire 200, utóbbira 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig. A pénzbüntetést azonban a börtönben keresett pénzzel könnyen ki tudja fizetni. Ugyanakkor a bíróság Varga Judit és Trócsányi László volt igazságügyi minisztert is tanúként hallgatja meg az ügyben.

(Borítókép: Schadl György 2024. szeptember 26-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok