Index Vakbarát Hírportál

Szikével támadt kisgyerekes családokra egy férfi Szegeden

2025. május 6., kedd 14:56

Egy zavart állapotú szikés férfi tartotta félelemben Szegeden az Európa Liget környékét. Volt, akit csak szóban szidalmazott, de akadt olyan is, akit nem engedett hazajutni. A helyiek már többször értesítették a rendőrséget, de az elkövető eddig minden alkalommal újra visszatért. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint a férfit elfogták és őrizetbe vették.

Ez zavart férfi zaklat és szikével támad emberekre a szegedi Európa Ligetnél – adta hírül a delmagyar.hu. A portál szerint a környéken élők már egymást figyelmeztetik, hogy vigyázzanak a feltehetően kábítószer hatása alatt álló elkövetővel.

Az esetre egy édesanya hívta fel a figyelmet a közösségi médiában. A nő telefonnal fotót is készített a férfiről, amin a lap információ szerint az látszik, hogy a fekete pólóban és papucsban lévő férfi az utcán mászkál egy hátizsákkal a hátán. Megjegyzik, hogy a felvételek tanúsága szerint a póló alatt nem visel semmit, maximum egy alsónadrágot.

A lap közölte, hogy a közösségi médiában megjelent kommentek szerint a zavart férfi általában kisgyerekesekre támad rá és a Vértó és Makkosháza környékén garázdálkodik. A támadások között volt akit csak verbálisan szólt be, és olyan is, akit nem engedett bejutni saját lépcsőházába, de 

egy babakocsit toló nőt is zaklatott már, akit egy arra járó fiatalember védett meg és kergette el a támadót.

A helyiek szerint már többször értesítették a rendőrséget is a veszélyes férfiről, de az folyamatosan visszatér.

A rendőrség őrizetbe vette a férfit

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedd délután arról tájékoztatott a police.hu oldalán, hogy a szegedi rendőrök elfogtak egy férfit, aki szikével fenyegetőzött egy villamosmegállóban.

Közleményükben azt írták:

A szegedi rendőrök elfogták és előállították azt a helybéli férfit, aki 2025. május 3-án egy villamosmegállóban, szikét fogva azzal fenyegetett meg egy nőt, hogy megöli. Az esemény során senki sem sérült meg. A Szegedi Rendőrkapitányság hivatalból indított büntetőeljárást, majd nem sokkal később el is fogták a feltételezett elkövetőt.

A tájékoztatás szerint a férfit őrizetbe vették, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetése miatt kell felelnie.

Rovatok