A Kétfarkú Kutya Párt demagógabb akar lenni minden magyar pártnál, de ez szinte lehetetlen feladat, állítják. Ezért kísérleteznek illegális akciókkal.

Tisztában voltam azzal, hogy amióta a sajtó a Kétfarkú Kutyapárt tenyeréből eszik, és a lapokban pártelkötelezettségétől függetlenül sorban jelennek meg a vicceskedő tudósítások a működésükről, fel kell készülnöm bármilyen szeszélyükre. Lenyeltem azt is, hogy budapesti főpolgármester-jelöltjük este tízkor tartja a sajtótájékoztatóját. Egy budai villamosremízbe invitált a sajtómeghívó, nyilván a BKV lesz a téma, esetleg kezet ráznak néhány villamosvezetővel, és megkérdezik, mik a problémák, ahogy ez ilyenkor szokás.

Ehhez képest érkezésemkor a környék kihalt volt, a sajtótájékoztató kellékei sehol. Se mikrofon, se fotósok, pogácsának nyoma sincs. Egyedül bolyongtam, míg a remízzel szemben észrevettem a jelöltet. Egy lépcsőn ült és a pártvezetőnek lamentált. „Ez így nem lesz jó. Ha bemegyünk, utánunk jönnek egy pajszerrel, és megvernek.”

„Van egy rés a kerítés alatt. Ott begurulunk, nekiesünk a villamosoknak, és mire odaérnek, már kész is vagyunk.” - érvelt a pártvezető, Kovács Gergely.

Döbbenten álltam. Ha valami, a szervezetlenség nem volt eddig jellemző a magyar pártokra. Az MSZP-nél mindig bőven volt ásványvíz és aprósüti, a Fidesznél több színben nyomott sajtóanyag, a Jobbik meg rengeteg gárdistát szerződtetett, hogy az újságírók érezzék, kinél van az erő. Itt viszont egy rémült főpolgármester-jelölt ült a földön, és megpróbált kibújni a feladat alól.

„Én nem mászom be – mondta kicsit sírós hangon. – Inkább megkérdezem az őröket, hogy bemehetünk-e. Biztos megengedik. Nem tetszik nekem ez az illegális akció”

„De Zsolt – győzködte Kovács Gergely –, mi úgy működünk, hogy a törvényt megszegve teszünk jót. Ez a lényege a pártnak. Végül is az egész Kétfarkú Kutya Párt illegálisan működik, hiszen nincs is valódi programunk, érted? Így mutatunk rá arra, hogy a többi párt tök komolyan ígér hülyeségeket.”

Victora Zsolt úgy tűnt, nem fogékony az ideológiai alapú érvelésre, arcára kiült, hogy már hallja is a lendülő pajszerek suhogását. Elkínzottan felállt, és azt mondta: „Akkor egyszerűen rohanjunk be.”

És mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mire készülnek, vagy legalább hol kapok sajtóanyagot, a remíz bejárata felé loholtak. Vödrökkel, rongyokkal kalimpálva elhúztak két őr mellett, majd ráugrottak az első villamosra.

„Sajtó, főpolgár, elnézést” – lihegtem az őrök mellett csattogva. Mire odaértem, a börleszk filmbe illő páros már befújta tisztítószerrel az egyik villamos ablakát, és éppen rongyokkal dörgölték szárazra a felületet. „Látod, ilyen egyszerűen kell csinálni” – mondta elhaló hangon Victora Zsolt, miközben újabb ablak tisztításába fogott.

Munkások gyűltek körénk, egy ideig nézték, ahogy a két figura halad ablakról ablakra, végül az egyik megkérdezte, hogy mit csinálnak. „Ez egy kampányrendezvény. Sajtótájékoztató. Kétfarkú Kutya Párt, hallottak róla?”

„Van engedélyük?”

„Engedély? Nem tudom, engedély, de akkor megyünk is, köszönjük” – mondta a jelölt, majd azzal a lendülettel sarkon fordultak, és sebesen kigyalogoltak, épp olyan a tempóban, ami még nem tűnik futásnak.

„Nem volt megszervezve a rendezvény?” – kérdeztem döbbenten, már a kerítésen kívül. Nehezen hittem el, hogy ilyen szervezettséggel vezetné valaki a fővárost, ezt a Duna két partján elterülő, közel kétmillió lakosú metropoliszt.

„Megszervezni? Azt hittük, kampányrendezvényt bárhol lehet tartani” – tárta szét a kezét Kovács Gergő.

„És mi volt ezzel a cél?” – firtattam, amire Victora Zsolt, mintha egy magnót kapcsolnának be, tódítani kezdte a párt kampányszövegét. „Szeretnénk átformálni a BKV-t. Olyan expressz járatokat indítanánk, amik nem állnak meg sehol. A járműveken majd az ellenőrök vesznek jegyet az utasoktól, így azok pénzhez jutnak. A BKV-t tehermentesítenénk, és hullámvasutat építenénk ki a városban. De amúgy is, hamarosan felszámolnánk az egész BKV-t.” Leállítottam. „A villamos takarítással mi volt a cél?”

„Ennél demagógabb dolgot nem tudtunk kitalálni. – mondta Kovács Gergő. – Volt már olyan, hogy az állampolgár leejt valamit, a jelölt felveszi és odaadja. Meg volt kiskutya, kisgyerek, kézfogás utca emberével. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, kampányvideót is forgatnánk, amiben demagógabbak lennénk az összes többi pártnál, de megnézve a komoly kampányfilmeket, kiderült, hogy már minden ötletünket elsütötték. Szinte lehetetlen beszállni ebbe a versenybe.”