Index Vakbarát Hírportál

Aláírta a szerződés módosítását Tarlós István az Alstommal

2011.07.20. 20:08

Aláírta a 2-es és 4-es metrószerelvények gyártásról és leszállításáról szóló szerződés módosítását szerdán Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom elnök-vezérigazgatója Budapesten. Tarlós István az aláírás után azt mondta, óvatos optimizmusra van okuk, de sok múlik azon, hogy az Alstom megszerzi-e a típusengedélyt a 2-es metróra szánt szerelvényekre. Ennek érdekében az Alstom nagyon sokat tett.

Hozzáfűzte: 2010 őszén semmi jele nem volt a megegyezésnek, "20 fillérben" sem fogadott volna, hogy megállapodás születik. "Ez a ciklus legnagyobb sikere" - hangsúlyozta. A főpolgármester szavai szerint fordulópontot jelentett, hogy Patrick Kron Budapestre látogatott, ekkor mozdultak el a holtpontról, és új irányt vettek a megbeszélések. Elmondása szerint nem akarnak a múlttal foglalkozni, mert az "sebeket téphet fel". A módosítás akkor fog hatályba lépni, amikor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is ellenjegyzi, erre "nagy valószínűség szerint" sor kerül.

Patrick Kron, az Alstom csoport elnök-vezérigazgatója azt mondta, pozitív irányban mozdultak el, és úgy véli, nem lesz probléma a típusengedély megszerzésével. Az elkövetkezendő napokban újra megindítják az ehhez szükséges eljárásokat. Hozzátette: nagyon nehéz, de konstruktív és szorgalmas munka eredménye a megállapodás, ez után az első lépés lesz a típusengedély megszerzése.

Kérdésre válaszolva elmondta, nem érti, hogyan juthattak holtpontra a tárgyalások. Úgy látja, mindkét fél ragaszkodott az álláspontjához, ezek nem is változtak, de valakinek "hidat kellett építenie" a felek között. A megállapodást aláírta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója és Andreas Knitter, az Alstom észak-európai régiójának ügyvezető igazgatója.

Nincs vis maior

Tarlós István Budapest jelképeit ábrázoló érméket adott át az elnök-vezérigazgatónak, Patrick Kron pedig egy Alstom Metropolis makettet ajándékozott a főpolgármesternek. A szerződés módosításáról Budapest vezetése és az Alstom július 11-én egyezett meg. A Fővárosi Közgyűlés július 14-i rendkívüli ülésén fogadta el a szerződés tervezetét. A francia gyártóval a főváros az utolsó pontban is egyezségre jutott.

Az új megállapodás szerint kikerült a szerződésből a vis maior klauzula, vagyis nem számít vis maiornak, ha az Alstom nem tudja megszerezni a végleges típusengedélyt. A korábbi szerződés szövege szerint bizonyos esetekben a típusengedély meg nem szerzése is vis maior esetnek számított, így kötbér követelésére vagy nem teljesítés miatt felmondásra nem volt lehetőség.

Módosult az Alstom által vállalt kötbér maximuma is, az eddigi 10-ről 20 százalékra emelkedik, az összes kárfelelősség mértéke pedig 20-ról 30 százalékra nő. A korábbi 50 százalék helyett 10 plusz 10 százalékra csökken az előleg mértéke, és ennek átutalását feltételhez kötötték. Az egyik a derogáció (jogszabálytól való eltérés) megszerzése a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH), a másik a végleges típusengedély megszerzése.

Az Alstom azért kért derogációt a magyar vasúti járműszabályzat fékrendszerre vonatkozó részei alól, mert szerinte az általa gyártott, de a magyar szabályoknak nem megfelelő rendszer ugyanolyan biztonságos. Az NKH azonban ezt nem látta bizonyítottnak, ezért - és más okok miatt - megtagadta a derogációt a francia gyártótól. Az Alstom arra is kötelezettséget vállalt, hogy a hatálybalépéstől számított 300 napon belül megszerzi a 2-es vonalra szánt szerelvények típusengedélyét, az első szerelvényeket pedig 330 napon belül leszállítja. A 4-es metró szerelvényeire 548 napon belül kell megszereznie a típusengedélyt, és 750 napon belül kell az első szerelvényt szállítania.

Az Alstom vállalta, hogy az NKH iránymutatása alapján elvégzi a szükséges változtatásokat a szerelvényeken, és új derogációs kérelmet nyújt be, majd 90 nap alatt megszerzi a mentességet a magyar vasúti járműszabályzat alól. A BKV viszont felmondhatja a szerződést akkor, ha az Alstom típusengedély-kérelmét azért függesztik fel, mert a gyártó a korábbiakkal azonos tartalmú kérvényt adott be a hatóságnak. A szerződést módosító megállapodásban kitértek arra is, hogy a felek felfüggesztenek minden bírósági és egyéb jogi eljárást, egyik fél sem indít vagy folytat semmilyen egyéb eljárást a másikkal szemben.

A BKV tavaly október 20-án bontotta fel azt a szerződést az Alstommal, amelyet a 2-es és 4-es metróra szánt szerelvények gyártására kötöttek még 2006-ban. A felmondása oka az volt, hogy az Alstom nem szerezte meg határidőre a szerelvények gyártásához szükséges típusengedélyt. A felbontással egyidejűleg a BKV megpróbálta lehívni a szerződésben foglalt bankgaranciát, ennek jogosságát az Alstom vitatta, és beperelte a BKV-t. A francia bíróság első fokon az Alstomnak, másodfokon június közepén jogerősen viszont a BKV-nak adott igazat, így megkaphatták a 30 milliárdos bankgaranciát.

Az NKH október 18-án utasította el a szerelvények végleges típusengedélyének kiadását, mert nem látta bizonyítottnak, hogy a Metropolis fékjei ugyanolyan biztonságosak lennének, mintha a magyar vasúti járműszabályzat szerint gyártották volna le. Emiatt nem adták meg a derogációt a francia cégnek. A szerződés szerint az Alstom 22 szerelvényt gyártana a 2-es metróra 150 millió euróért és 15+7 automata szerelvényt a 4-es vonalra 114 millió euróért.



Rovatok