Index Vakbarát Hírportál

Megállapodott a BKV a szakszervezetekkel

2012.06.30. 11:25
Megállapodott a BKV vezetősége a szakszervezetekkel a július 1-jétől érvényes új kollektív szerződésről, a dokumentumot már jóvá is hagyták – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.

Szűcs Somlyó Mária közleménye szerint az új kollektív szerződés határozatlan időre szól, és biztosítja a "BKV közszolgáltatási kötelességének teljesítését, a feszes gazdálkodási célkitűzéseknek megfelelően", és 5 milliárd forintos megtakarítás érhető el vele.

A megállapodás részeként a dolgozókat és két családtagjukat utazási igazolvány, valamint év végéig havi 5000 forintnyi Erzsébet-utalvány illeti meg, amit a munkarendek belső átdolgozásával elérhető megtakarítás fedez.

Közölte: a korábbi kollektív szerződés nem állt összhangban a júliustól hatályos munka törvénykönyvével, illetve olyan rendelkezéseket tartalmazott, amelyek a BKV kiélezett anyagi helyzete, a működés finanszírozásának hiánya miatt nem voltak fenntarthatók.



Rovatok