Index Vakbarát Hírportál

4-es metró: P+R helyett fizetős parkolás

2014.03.12. 11:13

A 4-es metró indulásával együtt megnövekedő forgalom miatt, de a helyiek érdekeinek védelmében, hamarosan Őrmezőn is fizetni kell a parkolásért. Az ott élő autótulajdonosok azonban lakásonként kettő kocsira kapnak mentességet. A város egyéb részeiből, illetve az agglomerációból érkezők nem élhetnek a helyiek jogaival, így nekik parkolócédulát kell majd váltaniuk, áll az újbudai önkormányzat honlapján. Felkészül: Kelenföld.

Őrmező teljes területét fizetős parkolási övezetté alakítják Újbuda Önkormányzatának kezdeményezésére. A hivatal azért döntött így, hogy a 4-es metró elindulása után az agglomerációból érkező és a metróra átszálló autósok ne foglalják el a lakótelep parkolóhelyeit. Az önkormányzat az intézkedéssel a helyben lakókat szeretné megvédeni. Büki László, a XI. kerület városüzemeltetési igazgatója szerint félő, hogy a metróindulás után P+R parkolóvá alakulnának a városrész parkolói. 

Az autópályák felől érkezők feltehetően reggel 7-8 óra körül tennék le járműveiket a lakótelepen, és akár este 6 óráig is ott állomásoztatnák azokat. 

- mondta Büki.

Mivel Őrmező parkolási telítettsége már most is 77 százalékos, az ingázók beengedése valószínűsíthetően kiszorítaná a helyieket. Hogy ezt elkerüljék, a kerület már tavaly megkezdte Őrmező és Kelenföld parkoló övezetbe vonásának előkészítését. A tervek mindkét területre elkészültek, Őrmező esetében pedig a BKK már jóvá is hagyta azt. Az engedélyezett terv áprilisban kerül a főváros közgyűlése elé, ahol rendelet születhet az övezetbe vonásról. 

A várható közlekedési problémákon nem javít az sem, hogy a metróberuházás részeként a lakótelep körül megvalósuló P+R parkolók kialakítása késik, ráadásul ezeknek valószínűleg nem is lesz elég a kapacitása – tájékoztatta az önkormányzat honlapját az igazgató. A helyiek lakásonként két autó után kapnak ingyenes parkolási engedélyt, így továbbra is térítésmentességet élveznek majd a környéken. Őrmező után a második ütemben Kelenföld kerülhet bevonásra a fizetőövezetbe.



Rovatok