Index Vakbarát Hírportál

A fák szenvedik meg a régóta várt csillaghegyi fejlesztéseket?

2016.11.17. 14:41 Módosítva: 2016.11.17. 14:56

A Csillaghegyi Strandfürdő területén sípálya építésére, valamint a futballpálya rendbetételére és üzemeltetésére egy hónapja írták ki a közbeszerzést. Mivel bejárta a sajtót, hogy ez öreg és értékes fák kivágásával járna, kiadtak egy közleményt, hogy erről szó sincs. Most elmentünk a főváros második legrégebbi strandjába, ahol a fürdő két munkatársa körbevezetett minket és megmutatták, hol és milyen fejlesztéseket hajtanának végre.

A Csillaghegyi Strandfürdőt bő 150 éve említették először, mai formájának kiépítése 1919-ben kezdődött. Ekkor összesen három medence épült, a középsőben pedig évtizedekig működött az ország első hullámfürdője. A kommunista időkben a strandfürdőt államosították és csak a 60-as években kezdték idegenforgalmi célokra is komolyabban felhasználni. Ez annyira bejött anyagilag, hogy elkezdték fejleszteni a fürdőt: lett motel, gyerekmedence, szauna, új faházak, miegymás – a 80-as években évi 300 ezer vendégük volt. 

Eltűnt a nagy népszerűség

A népszerűtlenségnek, a látogatók hiányának az elsődleges oka talán az, hogy lényegében azóta is minden maradt a régiben. Bár 2000-ben a medencékbe beszereltek vízszűrő-forgató berendezéseket, ezen kívül gyakorlatilag semmi újítás és fejlesztés nem történt 40 éve. A faházak régiek és ósdik, a strand hatalmas területe ellenére még mindig csak három medence működik, a terület maga pedig elhanyagolt és kihasználatlan.

Mi a téli bejáraton mentünk be, és jó ötpercnyi séta után értük el a felújítandó focipályát. Maga a pálya viszonylag jó állapotban volt, de ezt leszámítva minden lepukkant, mindent benőtt a bozót. A panorámás, fás környezet amúgy szép lenne, de például a pálya elülső oldalán, az ijesztően ócska bódé mellett egy korábban talán teniszpályaként funkcionáló valamit találtunk rozsdás fémháló maradványokkal, töredezett betonnal és susnyással.

A nagy veszteségek miatt be akarták zárni

2007-ben egymilliárd forintos üzemi veszteséget termelt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGyH) Zrt. az MTI egyik archivált cikke szerint, és bár 2008-ban az akkori politikai elit nem győzte dicsérni a vállalat stratégiai és fejlesztési koncepcióját, összességében nem sok minden változott. 2010-ben például már olyan hírek is felröppentek, hogy bezárhatják a Csillaghegyi Fürdőt.

Bezárni végül nem zárták be, viszont cserébe a helyzet sem javult. A termalonline.hu egy korábbi cikke 2012-re a Csillaghegyi Fürdőnek 107 millió forintos veszteséget jósolt, ami duplája volt a második legtöbb pénzt nyelő Dandár Fürdőnek.

Ebből a helyzetből csak nagy beruházásokkal és korszerűsítésekkel lehetett volna kikecmeregni, amit a társaság és a főváros is lassan belátott. 2014-ben Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy 2015 és 2020 között 15 milliárd forintot fordítanak a BGYH létesítményeire, amiből 1,5 milliárdot a csillaghegyi strand kap meg.

Bővíteni és újítani

A sí- és focipálya ugyan nem nagyon kötődik magához a fürdőhöz, de ezek megépítésétől közvetlen hasznot remélnek: azt, hogy az új létesítmények a fürdőbe is több embert vonzzanak. Épp ezért a felismerhetetlenségig lepusztult teniszpálya helyén egy 10x16 méteres műfüves focipályát akarnak csinálni. A nagy focipálya túloldalán szintén van egy hasonlóan pocsék állapotban lévő terület, aminek a helyén kiszolgáló egységeket és parkolót építenek (1919 négyzetméter). Ezen kívül felújítják a futókört, és közös használatú belső utat csinálnak belőle (492 négyzetméter), valamint labdafogó hálókat tesznek ki.

A sípályát műanyag borítású oktatópályának szánják, és egy 2188 négyzetméteres területet jelöltek ki neki a parkoló mögött. A pálya maga csak 700 négyzetméter lenne, de az ideális kivitelezéshez ilyen nagy területre van szükség.

Mi lesz a fákkal?

A focipálya környéke bozótos és tele van vadhajtásokkal, ezek környezetvédelmi szempontból érdektelenek. A sípályának szánt terület is nagyon be van nőve, emiatt nem is tudtuk bejárni, első és egyetlen nekifutásomra nekem támadt egy ormótlan tüskés bokor. Mivel nem volt nálam bozótvágó kés, így csak annyit tudok mondani, hogy oldalról és a Google Maps műholdas képei alapján is elég fásnak néz ki.

A projekt kivitelezésére a szerződéskötéstől számítva hat hónap áll rendelkezésre, a megújult strand jövő nyárra már kész lehet. A látottak alapján nem kérdés, hogy a focipálya területére rá is fér a rendbetétel, az ott lévő bozótokért és vadhajtásokért nem is lenne nagy kár, de hogy vágnak-e ki fákat a sípályához, csak utólag fog kiderülni. Az ott látható fák alapján elég meglepő lenne, ha nem kerülne elő a motoros fűrész.



Rovatok