Index Vakbarát Hírportál

Mégsem újítják fel kétszer egy év alatt a Róbert Károly körutat

2017.06.02. 12:01

Egy félreérthető utólagos tájékoztatás ment ki, azaz nem látnak megint neki 1,3 milliárd forintért a Róbert Károly körút tavaly felújított szakaszának, mondta lapunknak Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója.

Mint arról csütörtökön a 444.hu alapján beszámoltunk, nettó 1,3 milliárd forintért újíthatja fel a Strabag a Róbert Károly körút három kilométeres szakaszát, miután a cég és leányvállalata, az STR konzorciuma megnyerte a BKK által kiírt közbeszerzési tendert. Mint kiderült, szerencsére ez a tájékoztató még a tavalyi munkákra vonatkozik.



Rovatok