Index Vakbarát Hírportál

Indulhat a római-parti mobilgát engedélyeztetése

2017.06.14. 11:51
18 igennel, gyakorlatilag a Fidesz-frakció támogatásával elfogadta a fővárosi közgyűlés azt az előterjesztést, ami szerint indítható a Római-parti védmű (mobilgát) engedélyeztetési eljárása. A döntés ellen a helyszínen civilek és zöldek tiltakoztak, de hiába.

Mint az előterjesztés vitájában elhangzott, a védmű engedélyezési tervei elkészültek, beadhatók hatósági engedélyeztetésre. A tiltakozó civilek szerint azonban még nem késő másítani a terveken, hiszen a végleges engedély elfogadását még meg kell(ene) előzni egy társadalmi egyeztetésnek.

A tervek lényegében ugyanazok maradtak, mint amiket egy korábbi, parázs hangulatú lakossági fórumon a tervezők bemutattak.

A mostani döntést megelőzte már egy áprilisi, amikor a fővárosi képviselők arról határoztak, hogy a nyomvonal a parton haladjon, ne a Nánási út – Királyok útja vonalában. A tiltakozó civilek és zöldek inkább az utóbbi verziót támogatják. 

A jelenlegi előterjesztés több tájépítészeti látványtervvel volt gazdagabb a korábbinál, amit a képviselők egy kis képernyőn, halvány változatban tekinthettek meg. A látványterveket valamikor majd publikálják, lapunknak mindenesetre egyelőre nem adták oda.

Elhangzott a tervezők részéről az is, hogy tovább redukálták a kivágandó fák számát, az induló 2000-es mennyiség 400-ra csökkent. 78 darab fát átültetnek a helyszínen, 3400-at pedig pótolnak, de ezek túlnyomó többségét nem a Római-parton ültetik el.

Az előterjesztés tárgyalása előtt és alatt zöld és civil szervezetek tüntettek a tervezett római-parti mobilgát építése ellen. A tiltakozók szerint a főváros olyan környezetpusztító és kockázatos árvízvédelmi megoldást tervez, ami végleg elpusztítja a ma ismert és szeretett Római-partot.

Áttervezik a Blaha Lujza teret

A közgyűlés megbízta a BKK-t, hogy 85 millió forintért készítsen megvalósíthatósági tanulmányt a Blaha Lujza tér rekonstrukciójáról, továbbá biztosított 1,8 milliárd forintot a majdani, egyelőre még nem tudni, mikor kezdődő átépítési munkákra.

A tervek szerint a Blahán több lesz majd a gyalogos felület és a zöld rész, új szökőkút lesz, várhatóan megszüntetik a Corvin előtti parkolókat, és két új zebrát is felfestenek (Kazinczy – Szentkirályi u. között, illetve a Blaha Lujza téren, a Nagykörúttal párhuzamosan).



Rovatok